Négyzethálóra vetített, kipontozható hitelesség

Közzétéve: 2010. 02. 27. 10:23 -

• 4 perc olvasás

Végleg távozik két tapasztalt, neves fogorvos a budapesti, Szentkirályi utcai Központi Stomatológiai Intézetből.

Weborvos Archívum

Vukán György és Alföldy Gábor mögött több tízéves szakmai tapasztalat, rengeteg elméleti és gyakorlati tudás van. Most úgy tűnik, mindez nem számít, csak azok a továbbképzési pontok, amelyeket össze kellett volna gyűjteniük az elmúlt öt év alatt. Nem gyűlt össze minden pont, erről levelet kaptak az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól.

A gyógyítóknak már évtizedek óta kötelező részt venniük különböző tanfolyamokon, amelyekért - melyikért mennyit - pontot lehet kapni. Ám a képzést sokáig a költségvetés állta, éppen a kötelező jelleg miatt, s tanulmányi szabadság is járt vele. Aztán eljött a kíméletlen pénzvilág ideje, s az Egyesült Államokból átvett rendszer kelt életre: az orvosok ötévente 250 pontot kötelesek gyűjteni, ebből száz a gyakorlat - vagyis a mindennapos munkájuk - után jár, százötven után pedig ők járnak ide-oda, pénzért.

Alföldy Gábor működési engedélye március 31-én lejár, s a szabályok szerint azt csak akkor hosszabbították volna meg, ha a főorvos sebtében összegyűjti még hiányzó kreditpontjait. Ő viszont úgy döntött, inkább távozik. A dolgozók - így a főorvos is - egyetértenek abban, hogy szükség van továbbképzésre, hiszen a jó orvos is holtig tanul, de a saját zseben és a szabadságon túl, a pontokat nem könnyű megszerezni. Az intézetnek ugyanis óriási az ellátási területe, nagyon sok a beteg, orvosból viszont kevés van, így alaposan meg kell gondolniuk, ki mikor okosodjon, s terhelje távollétével a többieket.

Ráadásul a Semmelweis Egyetem szak- és továbbképzési titkársága csak az akkreditált tanfolyamokat ismeri el. Az orvosok szerint ilyen kurzust évente csak kétszer lehet látogatni, ezért fordulhatott elő, hogy az intézmény több gyógyítója is „lóhalálában" iskolázta be magát a napokban. Mint mondják: a jelenség tömeges, mert a pótkurzuson - szinte végszóra - csaknem ezren „szaladtak össze" a működési engedély érdekében, és elég sok pénzt fizettek érte. Most arra várnak, hogy kitöltsék az elektronikus tesztet, amelyre a szabályok szerint mindössze három órájuk van. Azalatt nem a betegekkel foglalkoznak, pedig a fővárosban csak hat helyen működik biztosítás-alapú szájsebészeti ellátás.

Egy név nélkül nyilatkozó orvos szintén elismerte, hogy fontosak a továbbképzések, de szerinte azokra inkább az elzártabb településeken élő gyógyítóknak lenne szükségük, és elsősorban a gyakorlati tudnivalókra, valamint az újdonságokra kellene hangsúlyt helyezni.

Említette a továbbképzési rendszer másik aspektusát is: a közalkalmazott orvosok nem tudják elszámolni, leköltségelni a kifizetett összegeket, így anyagilag mindenképpen rosszul járnak. Emiatt szerinte az esetükben méltányosságra lenne szükség, hiszen a kötelezettségeket ők is teljesítik.

Vukán György tavaly szembesült azzal, hogy csaknem négy évtizedes helyi munkája ellenére néhány teljesítménypont hiánya miatt csökkentik a fizetését. Az orvos olyan megalázónak érzi a helyzetet, hogy inkább távozik ő is. „Sokszor elképzeltem, milyen lesz, ha végleg abbahagyom a gyógyítást. Ilyen befejezésre azonban soha nem számítottam" - mondja elkeseredetten. Azt sem érti, munkájának minőségét hogyan lehet a pontokkal vagy azok hiányával mérni, s jogilag miként fordulhat elő, hogy miközben ugyanannyi munkát várnak tőle, a fizetését büntetésből alacsonyabb óraszámhoz kötik. „Nem tűröm tovább" - jegyezte meg Vukán.

A két főorvos már nem fogad új pácienseket. Még befejezik a megkezdett kezeléseket, Vukán György pedig magával viszi világszabadalmát is, amelynek segítségével eddig már sok ezer betegnél védte ki, hogy egyes fogászati anyagok allergiát, illetve más, sokáig megmagyarázhatatlan eredetű testi tünetet váltsanak ki. Két olyan orvost veszít el a hazai gyógyászat, akiket talán nehéz lesz pótolni.

Sajnálja a két orvos távozását Vágó Péter, az intézet főigazgatója, de - mint mondja - minden bajnak az az alapja, hogy a teljesítményarányos finanszírozás 1995-ös bevezetésekor (a Bokros-csomag kapcsán) a fogászatban nagyon alacsony mértéket állapított meg a törvényhozás. A kezdetben az inflációval növelt finanszírozási összeg idővel „berögzült", több éve még névértéken sem emelkedik, pedig arra nagy szükség lenne, különösen, hogy - az implantátumok és a fogpótlások kivételével - a beavatkozások térítésmentesen vehetők igénybe.

„Bár a fejlesztésekkel nem állunk rosszul, a működési költségekkel nagy gond van, ezért ott spórolunk, ahol tudunk" - mondta Vágó Péter. Számításai szerint az egészségbiztosítási alap fogászati kasszájába legalább tíz-, optimálisan azonban inkább húszmilliárd forinttal többet kellene betenni évente.

Az országos ellátási területű intézetben hatvanezer beteget kezeltek tavaly, az elmúlt tizenöt év alatt pedig 433 ezer pácienst vettek nyilvántartásba.

A két főorvos esete is részben összefügg a finanszírozással, mert a főigazgató elmondása szerint a bevételek nagyobb része a gyógyítói teljesítmények arányában érkezik az intézethez. Ha valakinek nincs elegendő teljesítménypontja - mint Vukán György doktornak -, akkor kénytelen csökkenteni az illető óraszámát, ami szerinte nem méltánytalanság.

Vágó Péter egyébként nem vitatja, hogy a szabályozás módosításra szorul. „Próbáltam őket lebeszélni a távozásról, de nem sikerült. Sajnálom, hogy így alakult, de annak ellenére, hogy mindketten hatvanöt év fölöttiek, teljesíteniük kell az elvárásokat. Aki például nem szerzi meg a szükséges továbbképzési pontokat, annak vagy nem hosszabbítják meg a működési engedélyét vagy átmenetileg felügyelettel dolgozhat" - közölte.

Kövess minket!

orvostovábbképzés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek