Nehéz elkapni a doppingolókat

Közzétéve: 2008. 03. 13. 14:13 -

• 2 perc olvasás

Míg tavaly állami megrendelésre nyolcszáz mintát vettek, addig idén ez a szám 1300.

Weborvos Archívum

Óvatos becslések szerint is az élsportolók harminc százaléka használ tiltott teljesítménynövelő szert, nemzetközi szinten mégis csak az esetek tizedét derítik fel az antidopping szervezetek. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója szerint az segít valamit, hogy az olimpia évében minden olimpikont legalább négyszer vizsgálnak meg - mondta el a Magyar Hírlapnak adott interjúben.


Az olimpia évében is ugyanolyanok a doppingellenőrzések, mint máskor. Az ellenőrök sem szigorúbbak, sem elnézőbbek nem lehetnek, ugyanazokat az eszközöket és dokumentációt használják, mint mindig. Ami viszont változik, az az ellenőrzések száma: míg tavaly állami megrendelésre nyolcszáz mintát vettünk, addig idén ez a szám 1300. Minden olimpikonunkat csak az idén négyszer kell ellenőrizni.


Viszonylag kicsi a találati arány az egész világon, három százalék alatti a laborpozitivitás, azaz csak ennyi sportoló bukik le, miközben a nálunk nagyobb hagyományokkal rendelkező doppingellenőrző hatóságoknak, az Egyesült Államok, Ausztrália vagy Anglia szervezeteinek óvatos becslései szerint az élsportolók harminc százaléka használ tiltott szereket. A munkánk hatékonyságát növelni lehet például kutatás-fejlesztéssel vagy egyszerűen több ellenőrzéssel. És sokat számít, hogy már az is doppingvétség, ha valaki nem szolgáltat adatot az ellenőrző szervnek - tette hozzá. Ez az előírás azokra vonatkozik, akik nemzetközi szinten képviselhetik az országot, akik bármelyik válogatott keretnek a tagjai. Nekik mindig be kell jelenteniük, hogy hol lehet őket megtalálni.

Tekintettel arra, hogy az újgenerációs doppingszerek nagyon hamar, akár 48 óra alatt kiürülnek a szervezetből, míg hatásuk ennél hosszabb, nagyon nehéz megtervezni az ellenőrzés pontos idejét. Ezért az antidopping csoport központjában figyelik a versenynaptárakat, nyilvántartják, hogy egy-egy sportoló milyen felkészültségi szinten áll, és ezen adatok alapján próbálják megtervezni az ellenőrzés időpontját.


Az interjúból kiderül, akár interneten is meg lehet rendelni a szert, és pár nap alatt ki is szállítják. Az ausztrálok ezért a netes rendeléseket is figyelik. De azt is tudjuk, hogy bizonyos edzőtermekben is hozzá lehet jutni doppingszerekhez.
A vizsgálatok áráról szólva az igazgató elmondta: a mintavétel hétezer, a laboratóriumi vizsgálat ötvenezer forint.

Magyarországon nincsen akkreditált labor, a legközelebbi Bécsben van. A régióban Csehországban és Lengyelországban is van ilyen, Bukarestben pedig most folyik az akkreditáció. Egy labor fenntartása óriási összegbe kerül, a kutatásfejlesztésre ugyanis rengeteg pénzt kell fordítani. A Magyar Antidopping Csoportban csaknem negyven doppingellenőr dolgozik, mind mellékállású, felsőfokú egészségügyi szakképesítésel rendelkeznek és bruttó 3500 forint az óradíjuk.

Kövess minket!

dopping
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek