Nem a klónozott húsra

Közzétéve: 2008. 07. 25. 08:45 -

• 1 perc olvasás

A klónozott sertések és marhák húsával kapcsolatban további vizsgálatok szükségesek.

Weborvos Archívum

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) megállapított, a klónozott állatok húsának és tejének a fogyasztása eddig ismeretlen egészségügyi kockázatokat rejthet magában – tájékoztat a Világgazdaság.

Az uniós ügynökség szakvéleménye kiindulópontot képez az Európai Bizottság számára annak eldöntésekor, engedje-e a klónozott állatokból előállított élelmiszerek forgalmazását az EU belső piacán. Az EFSA állásfoglalása kereskedelmi vita kirobbanását vetíti előre Brüsszel és az Egyesült Államok között - mutat rá a Die Presse. Vittorio Silano, az EFSA vezetője úgy nyilatkozott, a klónozott sertések és marhák húsának a fogyasztásával kapcsolatos egészségügyi kockázatok eddig csekélynek bizonyultak, de az eddigi kevés adat sem megnyugtató, ezért további vizsgálatok szükségesek. A januári állásfoglalásában még azt állította a hivatal, hogy az állatok klónozása nem jár együtt környezeti vagy - emberi fogyasztás esetén - egészségügyi kockázattal - emlékeztet a Reuters.

Brüsszel ezután márciusban bízta meg az EFSA-t a mostanra befejezett vizsgálat végrehajtásával, annak kapcsán, hogy az FDA amerikai élelmiszer-biztonsági felügyelet engedélyezte a klónozott marhákból, disznókból és birkákból származó hús forgalmazását.

Kövess minket!

klónozás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek