Nem adják el a bezárt kórházakat?

Közzétéve: 2008. 03. 22. 09:38 -

• 2 perc olvasás

Az elmúlt hónapokban aki csak tehette, vitte, amit talált.

Weborvos Archívum

Öt büntetőfeljelentés, 12 ezer folyóméternyi dokumentum, milliárdos letudott, illetve még rendezetlen adósság, rekordnagyságú műhibaperek, több tízezer leltárba vett eszköz az eredménye a négy országos kórház felszámolásának – tájékoztat a Népszabadság.

A tavaly megszüntetett Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK), az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), a svábhegyi gyermekkórház és az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) felszámolására az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetet (EKI) jelölte ki az egészségügyi miniszter. Kárpáti Zsuzsa, az EKI főigazgatója a lapnak elmondta, a kamatokat elengedték, a tartozásokból 5-20 százalékot is sikerült lealkudniuk, az OBSI egymilliárdját végül 670 millióval rendezték le, de az OGYK 2,8 milliárdjáról még folyik a tárgyalás.

Egy-egy orvossal vitában állnak, mert ők ragaszkodnának az amúgy is illegálisan működtetett eszközeikhez. A főigazgató elmondta, az elmúlt hónapokban aki csak tehette, vitte, amit talált, ebben pedig sokszor még az őrző-védő szolgálat sem jelentett akadályt. Kárpáti Zsuzsa a felszerelés széthordásának módjairól a legtalálékonyabbat is megemlítette, volt olyan kolléga, aki az egyik osztályról gyorspostával vitetett ki egy eszközt. Az EKI feladata a bezárt intézményekkel szemben még zajló 25-30 műhibaper rendezése, így a megítélt kártérítések kifizetése is. A perek közt van olyan, amelynél különösen nagy értékű a követelés: egy szülési komplikáció miatt egymilliárd forint kártérítést követelnek a Szabolcs utcai kórháztól. A vezető szerint elképesztő zűrzavart találtak, konkrétan és gazdasági értelemben is. Egyértelművé vált, hogy a beszállítók fizették a kórházakat, a tőke az eddigi rendszerben is megtalálta az útját, s intelligens formába öltött feketézés folyt. Még mindig nincs döntés az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, az egykori Svábhegyi Gyerekklinika és a Szabolcs utcai kórház eladásáról. Egyelőre értékbecslések sem készültek. Egyes információk szerint már nincs is szó az épületek értékesítéséről.

Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője szerint az illetékes vagyongazdálkodási tanács egyelőre készíti a középtávú stratégiát az intézmények jövőjéről, de még az sem tisztázott, hogy azok bármilyen célra hasznosíthatók-e.

Kövess minket!

GKI-EKI
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek