Nem fizet a biztosító, rákos magyar asszony rekedt Brazíliában

Közzétéve: 2014. 07. 05. 08:27 -

• 1 perc olvasás

Hiába kötött biztosítást egy mellrákos asszony, mielőtt családjával Brazíliába utazott, amikor kinn megbetegedett, a biztosító kihátrált a szerződésből.

Azt állítják ugyanis, hogy a kint elkapott fertőzés összefüggésben van a rákkal, és így arra nem terjed ki a fedezetük. A magyar asszony jelenleg egyedül fekszik egy brazil kórházban, ahonnan addig nem jöhet el, míg a biztosító helyett ki nem fizetik ki ellátásának több mint 3,5 millió forintos költségét. A család kétségbeesésében a Facebookon indított gyűjtést Emberi Szövetség néven, hogy haza tudják hozni édesanyjukat – írja a hvg.hu.

„Minden orvosi papírt elküldtünk a biztosítónak, amit kértek, mire június 30-án pénteken, a munkaidő befejezése előtt 20 perccel írtak egy e-mailt, hogy mégsem vállalják az ellátás fedezetét, és részükről az ügy lezárult. Arra hivatkoztak, hogy anyu legyengült immunrendszeréről a rák tehet, így nem egyértelmű, hogy csak a fertőzés „felelős" a helyzetért. Így pedig már nem vállalják a költségeket, hiába ígérték ezt szóban, illetve a kórház felé írásban" – mondta Tapasztó Zsuzsa, a kint rekedt beteg lánya.

A hvg.hu munkatársa megkereste az osztrák biztosítót, és kérte a hivatalos reagálásukat a történtekre, de cikk megjelenéséig nem kapta meg válaszukat.

Kövess minket!

utasbiztosítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek