Nem találtak visszaélést a Gyermekrák Alapítványnál

Közzétéve: 2017. 05. 25. 08:16 -

• 1 perc olvasás

Az alapítvány ügyeit a nyomozó hatóságok, az ügyészség, az adóhatóság mintegy két és fél évig vizsgálták.

Egyetlen forintnyi szabálytalan forrásfelhasználást sem talált a rendőrség, a NAV és az ügyészség a Gyermekrák Alapítvány pénzügyeinek vizsgálata során – közölte a Magyar Nemzettel az alapítvány jogi képviselője a napokban. Mint ismert, a szervezet elleni nyomozás azután kezdődött el, hogy az Index 2013 decemberében beszámolt róla: Balogh István, az alapítvány vezetője reggelente a szervezet gyermekmentő autójával jár be dolgozni. A portál ezután cikkek sorozatát jelentette meg az alapítvánnyal kapcsolatban, melyek egy részét a Magyar Nemzet is szemlézte, adott esetben a Gyermekrák Alapítvány által kifogásolt és cáfolt, később tévesnek bizonyult információkat is közölve – olvasható az mno.hu portálján.

A beszámolók és egy jobbikos feljelentés hatására a BRFK 2014 januárjában nyomozást indított, 2016. május végén azonban bűncselekmény hiányában megszüntették ezt az eljárást.

Az említett események hatására az alapítvány ügyeit a nyomozó hatóságok, az ügyészség, az adóhatóság mintegy két és fél évig vizsgálták, kiemelt erőket és energiákat befektetve – hangsúlyozza az alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele, rámutatva, hogy az eljárt hatóságok nem állapítottak meg szabálytalan forrásfelhasználást, a rendőrség pedig azzal zárta le tavaly a nyomozást, hogy bűncselekmény egyetlenegy esetben sem állapítható meg, és olyan további nyomozati cselekmény sem várható, amely a nyomozást bármi módon előrébb vihetné ebben az ügyben.

Kövess minket!

Gyermekrák Alapítvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek