Nem tudni, mi történt a volt MÁV kórházban

Közzétéve: 2014. 10. 06. 20:02 -

• 2 perc olvasás

A család nem szeretne perelni, csak tudni akarja, hogyan és miért tűnt el és halt meg a kórházra bízott beteg.

Belső vizsgálat indult a volt MÁV Kórházban (mely jelenleg a Honvédkórházként, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjaként üzemel) az intézmény területén eltűnt, 90 éves néni ügyében, akit egy nappal később holtan találtak meg szeptember közepén. A család egyelőre csak találgat, hogy mi vezethetett a tragédiához, mert egyelőre sem a rendőrségtől, sem a kórháztól nem kaptak tájékoztatást - tért vissza a témára a Verlvet.hu.

A tragédia óta azonban semmilyen tájékoztatást nem kapott a család. A kórháztól még egyszer hívták őket, hogy részvétüket fejezzék ki, és megkérdezzék szeretnének-e pereskedni – árulta el az asszony, többet azonban nem tudnak: „Csak találgatni tudunk. Hiába kérdeztük, nem árulták el, hogy hol és milyen körülmények között találták meg az édesanyámat. Borzasztó abba belegondolni, hogy min mehetett keresztül" – mondta. A család is megpróbált nyomozni az ügyben, úgy tudják, hogy egy beteg látta az idős hölgyet péntek hajnalban a folyosón kószálni, miközben mosdót keresett.

„A boncolás után kaptunk egy hivatalos papírt, hogy el tudjuk temetni édesanyámat. Ott az állt, hogy öngyilkos lett és a halál beállta 15-e vagyis az eltűnése napja" – mondta Cs. Ilona, aki biztos benne, hogy édesanyja nem lett öngyilkos. Mint mondta, nem szeretne perelni, csak tudni akarja, ki a felelős a történtekért.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad bővebb tájékoztatást - írta a lap.

teszi fel a kérdést a BorsOnline cikke 

Kövess minket!

MÁV-kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek