Népszavazás után pénzkeresés
Közzétéve: 2008. 03. 20. 08:39 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 03. 20. 08:39 -
• 2 perc olvasás
Nem az ő dolguk kitalálni, hogy az ágazat költségvetésében forrást találjanak.

Nem tettek érdemi javaslatot a vizitdíjból és a kórházi napidíjból kieső bevételek pótlására a szakmai szervezetek az egészségügyi miniszterrel tartott egyeztetésen, mert véleményük szerint nem az ő dolguk kitalálni, hogy az ágazat költségvetésében forrást találjanak. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter erkölcstelennek és felelőtlennek tartja, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke korábban jelentéktelen bevételnek nevezte a vizitdíjat, most azonban követeli a minél nagyobb kompenzációt – tájékoztat a Népszava.
A március 9-i népszavazás új helyzetet teremtett a kormánypártok számára, az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja, ha az átalakításból kihagynák a magánbefektetőket, s az együttműködés felrúgásával fenyeget. A lap úgy látja, az egészségbiztosítás mai koalíciós egyeztetésén döntés nem várható. Az átalakítás mikéntjéről azt követően egyeztetnek a kormánypártok, hogy a március 9-i népszavazás mind szakmailag, mind politikailag új helyzetet teremtett annak végrehajtásában.
A fő gondot szakmai szempontból a rendszerbe bevonni kívánt magánbefektetők elbizonytalanodásában látják, de nem lebecsülhető a több-biztosítós rendszer ellen tervezett újabb őszi referendum politikai kockázata sem. Emiatt merült fel a szocialistákban, hogy a reformot újragondolva egyelőre kihagynák belőle az üzleti szférát. Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője elmondta, a kérdés, hogy a népszavazást követően lehet-e olyan befektetői érdeklődésre számítani, mint korábban. Szerinte ebben nincs vita a koalíciós partnerek között. Elképzelhetőnek látja azt is, hogy a koalíció nem változtat a reformon, de arra ösztönzi a befektetőket, hogy pályázzanak a pénztárakra. A frakcióvezető fontosnak nevezte a magántőke bevonását a pénztárakba, de ha ez nem megy, akkor az ágazat más területein kaphatnának szerepet. Kóka János, az SZDSZ elnöke szerint magántőke bevonása az egészségbiztosítási reform lényege, s ha nincsenek reformok, nincs értelme, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon. Az mondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy az átalakításból kihagyják a magánbiztosítókat, hiszen éppen ettől várják az ellátás minőségének javulását.
Forrásátcsoportosítás
A Népszava körkérdésében szakembereket faggatott arról, hogyan csoportosítaná át a tb-kasszát a kieső díjak pótlására? Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke közölte, nem a tb-n belüli átcsoportosítást tartja jó megoldásnak. Véleménye szerint pótlólagos forrásokat kellene találni, mert a tb-n belüli variáció csak a másik szolgáltatás kárára történhetne, hiszen sem a járóbeteg-szakellátásban, sem a kórházi betegellátásban nincs annyi pénz, hogy abból el lehessen venni. Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) elnöke semmit sem csoportosítana át, a privatizációs bevételekből adná oda azt, ami az Egészségbiztosítási Alapot illeti. Példaként említette, hogy a Postabank-konszolidációt a járulékfizetőkkel fizettették meg, miközben több mint 100 milliárd forintért eladták. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke úgy látja, a szakmai szervezetek egybehangzó véleménye szerint az Egészségbiztosítási Alapban nincs megfelelő mozgástér a vizitdíj-kompenzáció forrására, és az érintettek nem is akarnak egymás zsebében turkálni. Kívülről várják a megoldást, ehhez Horváth Ágnes egészségügyi miniszter határozottabb fellépését kérték.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek