Nyugdíj: a kormánynak nem ment, kiszervezi
Közzétéve: 2013. 06. 11. 14:17 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2013. 06. 11. 14:17 -
• 1 perc olvasás
Pályáztatással tenne pontot a kormány az egyéni nyugdíjszámlák elhúzódó kialakítására.

Pályázatot írt ki az egyéni nyugdíjszámlák kialakítására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A kiemelt projektre 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő, 100 százalékos támogatást ad az állam. A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a költségvetésből biztosítja. Projektjavaslatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vagy az általa vezetett konzorcium nyújthat be 2013. június 11. és 2013. július 10. között. A pályáztatás egyfordulós lesz - adta hírül a hvg.hu.
Az egyéni számlák kialakításának legkésőbbi időpontja a pályázati kiírásban 2014. június 30. A projektet Magyarország területén kell megvalósítani azzal, hogy biztosítani kell a projekt eredményeinek országos hasznosulását. Emellett az ONYF-nek vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott szolgáltatásokat minimum 5 évig fenntartja és üzemelteti.
A pályázati kiírás hivatkozik arra az idén életbe lépett nyugdíjtörvény-módosításra, mely szerint a társadalombiztosítási egyéni számla a biztosított után 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott (nem befizetett) nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza. Az ügyfelek saját számláikon az utánuk befizetett nyugdíjjárulék összegét ellenőrizhetik majd. A megtekintett adatok alapján elektronikusan (esetleg postai vagy személyes úton is) bejelentést vagy kérelmet kezdeményezhetnek. Részletek a teljes cikkben
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek