Orvosi műhibák, emberi tragédiák

Egyre több beteg igényel nem vagyoni kártérítést orvosi műhiba miatt.

Tény azonban, hogy a gyógyítók, a kórházak ma még nehezen ismerik el tévedésüket, sőt még a szakértői véleményben sem mindig bízhat a beteg. Az orvosi dokumentáció manipulálhatóságára, a beteg és orvosa közti megrendült bizalom helyreállításának technikájára hívja föl a figyelmet Ábrahám László ügyvéd. Elmondta, az indokolt kiadások vagy az elmaradt jövedelem ellensúlyozása mellett ma már a nem vagyoni kártérítés is egyre gyakoribb, igaz, hogy ez összegszerűen még nem jelentős.

Az Alkotmánybíróság határozata is idevág, miszerint a nem vagyoni károk vagyoni mércével mérhetetlenek, így a kártérítés a sérelemhez képest mindenképpen inadekvát. Egyszóval a nem vagyoni kár jószerével becsülhetetlen, és csak szubjektíven lehet meghatározni, közölte. Az esetek leginkább visszakövetkeztetéssel rekonstruálhatók. Az egészségügyi dokumentáció elvileg támogatná az ítélkezést, ám arra nem mindig lehet alapozni, hiszen sokszor rutinból töltik ki a papírokat, olykor súlyos károsodás esetén is tökéletes beavatkozást és gyógyulást jelez a zárójelentés. Esetleges orvosi hibákat, például ha eszközt felejtenek a hasüregben, csak elvétve rögzítenek. Az is sokszor előfordul, hogy javítgatják is a lapokat, ami a dokumentumok manipulálhatóságára utal.

Ahhoz, hogy az egészségügyi szolgáltató felelősségét meg lehessen állapítani, kárnak kéli bekövetkeznie, a cselekménynek jogellenesnek kell lennie. A kettő között ok-okozati összefüggést is ki kell mutatni. Az orvosok valószínűleg nem hibáznak többet, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt, de az egészségügyi beavatkozásokkal kapcsolatos kártérítési eljárások száma meredeken emelkedik a kilencvenes évek eleje óta. Az esetek nagyobb részére sohasem derül fény. A korábbi, 1997-es egészségügyi törvény részletesen szabályozza ugyan a betegek jogait, de már a törvény életbe lépése előtt lehetett érzékelni, hogy a betegek egyre több pert nyernek, és hogy az összegszerűségek a társadalmi viszonyok változásával növekednek. Ábrahám szerint a Harvard Egyetemmel kapcsolatban álló tizennégy kórház 2006 márciusában nyilatkozatot adott ki a betegekkel folytatandó nyílt, teljes és őszinte kommunikációról.

Ebben négy fontos lépést neveztek meg. Az első, hogy az orvos vagy az intézmény közölje a beteggel és annak családtagjaival, hogy mi történt. Elég, ha először csak magát a tényt írja le, az okokkal nem árt várni, hiszen az első benyomások tévesek is lehetnek. A második az, hogy vállalni kell a felelősséget. A tévedést nem mindig egy ember okozza, de a kezelőorvos kérjen elnézést, mert az együttérzés csillapítja az érintett haragját, helyreállítja a bizalmat. Mindez az orvosnak is segít, hogy szégyenérzetével és bűntudatával meg tudjon birkózni; ez a harmadik szempont. A negyedik, hogy meg kell magyarázni, mit fog másképpen tenni az orvos a jövőben. Ha a beteg tudja, hogy a hibának valamilyen pozitív következménye lesz, könnyebben túlteszi magát az őt ért sérelmen.