Orvosi rendelőt foglalt le ellenőrzéskor a NAV
Közzétéve: 2014. 10. 27. 09:34 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2014. 10. 27. 09:34 -
• 1 perc olvasás
Az adóhivatal idén nyolcvanezer lényeges pénzügyi adatról szerzett tudomást.
Az adóvégrehajtók leginkább annak a tavaly bevezetett módszernek az előnyeit igyekeztek kihasználni, amelyik elektronikus kapcsolatot alakított ki az adóhivatal és a hazai bankrendszer résztvevői között. Ennek kapcsán a NAV szóvivője elmondta: idén több mint nyolcvanezer lényeges banki információhoz jutott hozzá a hivatal. A szervezet elsősorban arról szerezhet ilyen keretek között tudomást, hogy az egyes adótartozást felhalmozó magánszemélyek melyik banknál vezetik a számlájukat, hol tartanak különféle megtakarításokat, hol fialtatják bankbetétjüket – magyarázta Kis Péter András. A NAV eljárásai során ingatlanokat is lefoglalt. Általában lakásokat, családi házakat, üdülőket von el adótartozás miatt a szervezet. Tíz esetből rendszerint legfeljebb csupán egyben volt szó ipari, gazdasági, üzleti célra használt ingatlanról. Az utóbbi hónapokban azonban egy korábban iskolaként működő, magántulajdonban lévő négytantermes épület, s egy rendelőintézet egyik helyisége kapcsán is intézkedett az adóhivatal – írja az mno.hu portálja.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek