Orvosok külső és belső migrációban

Míg az orvosok egy része külföldön vállal munkát, mások a belső migrációt választják

Nehéz helyzetbe kerülnek azok a kutatók, akik arra szeretnének érdemi és pontos választ kapni, mennyi magyar orvos dolgozik külföldön. Az egészségügyi migráció kutatása sokféle problémával küzd, főként a megbízható és pontos adatok hiányával. S ez nemcsak Magyarországra, hanem az unió egészére is igaz, amelynek országaiban eltérő módon regisztrálják – ha egyáltalán! – az orvosokat, a külföldre távozó vagy onnan érkező doktorokat. Mi több: még az is szakmai vita kérdése, ki kit tekint külföldinek – olvasható a medicalonline.hu portálján.

Magyarországon az egészségügyi szakemberek sokkal előbb megneszelték a migrációban rejlő veszélyeket, mint az épp aktuális politikai kurzus vezetői. Mint azt sokszor leírták és elmondták, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Intézete munkatársainak e jelenségre egy 2003-as litván felmérés hívta fel a figyelmét. A hazánkhoz hasonlóan épp a 2004-es uniós csatlakozás küszöbén álló balti államban a megkérdezett orvosok több mint 60 százaléka jelezte: a jövőben szívesen folytatná szakmáját valamelyik nyugat-európai országban. Ez adta az ötletet a hazai helyzet feltérképezésére – ahol hasonlóan döbbenetes arány derült ki –, majd a rezidensek körében a migrációs elképzelések évről évre történő követésére.

Az Európai Unióban 2020-ra 970 ezer egészségügyi dolgozó hiányzik majd, amelynek eredményeként a szükséges egészségügyi szolgáltatások közel 14 százaléka vélhetően elmarad. Nem véletlen, hogy a szakemberpótlást biztosító államokban – amelyeket némi eufemizmussal küldő országoknak neveznek – idővel egészségpolitikai prioritássá nőtte ki magát e téma.

Az OECD-országokban dolgozó orvosok 18 százaléka az ezredfordulón nem abban az országban dolgozott, ahol született, miközben a küldő és fogadó országok térképe is folyamatosan átrajzolódik. Míg Magyarországon a doktorok nagy-britanniai munkavállalása az egyik fő téma, az angol orvosok elindultak az Egyesült Államokba, amely egyébként régóta a szakma nemzetközi mozgásának az egyetlen nettó felvevője.

A hazai helyzet pontos ismeretét – akárcsak máshol – az adatok bizonytalansága akadályozza. A kutatások kiindulópontja az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK), ahol az orvosok alap- és működési nyilvántartása mellett statisztikát vezetnek a kiadott jó hírnév igazolások számáról is. Ám mindegyik adathalmazzal akad némi gond. Bár az alapnyilvántartásban mindenki szerepel, nem mindenki dolgozik orvosként, a működési nyilvántartás viszont csak ötévente újul meg, így működési engedélyük lejártáig azok is szerepelnek benne, akik időközben nyugdíjba vonultak, meghaltak vagy épp külföldre mentek. A hatósági igazolásokkal pedig az volt a probléma, hogy azokat is számba vette, akik itt szerezték meg az orvosi diplomájukat, de ezt követően hazamentek, valamint tartalmazott egyfajta halmozódást. Ez utóbbit illetően az ENKK már javított a helyzeten, átvéve a kutatók adattisztítási módszerét.
További részletek a portálon olvashatók!