Összefogás a lelki egészségért

Közzétéve: 2008. 11. 28. 08:21 -

• 2 perc olvasás

Lezárult a kormány új stratégiájának, a Lelki Egészség Országos Programjának egy hónapos társadalmi vitája.

Weborvos Archívum

Az egészségügyi tárcától megtudtuk: a tervezetet több mint hetven szakmai és civil szervezet véleményezte, s az egyeztetés során több száz javaslat érkezett. A stratégiát, amely része a Biztonság és Partnerség nevű fő programnak, a szakmai szervezetek kérésére fogadta el a minisztérium. Vojnik Mária, az egészségügyi tárca államtitkára lapunknak eredményesnek értékelte a társadalmi vitát.

Úgy fogalmazott, egyetértés alakult ki a szakma és a kormányzat között: a kórházi kapacitások helyett az alapellátást kell bővíteni. A politikus hozzátette, a véleményezők összes javaslatát figyelembe veszik a program véglegesítésénél. A legfontosabbak közül kiemelte az egészséges életmódra szoktatás és konfliktuskezelés beépítését az oktatásba, valamint a civil szervezetek szerepének megerősítését a prevencióban. Hangsúlyozta továbbá a krízisközpontok és rehabilitációs intézetek létesítését és a gyermekpszichiátriák alapítását. Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: a több mint tízéves program végrehajtásához tárcaközi együttműködés és teljes társadalmi konszenzus szükséges, szerinte ugyanis kizárólag a család és a közösség megerősítésével javítható a lakosság kedvezőtlen mentális egészsége. Az ellátórendszer egyenlőtlenségeiről pedig elmondta: uniós forrásból hazánk a következő két évben közel 10 milliárdot fordíthat az ellátórendszer fejlesztésére, valamint a megelőzésre.

A szakma szerint régi hiányt pótol a kormányzat a lelki egészség stratégiájával; évek óta rendezésre vár a pszichiátriai ellátás. Nemzetközi probléma ugyanis a mentálhigiénés betegek gyógyítása. Sokáig maradnak a rendszerben, kezelésük ezért hosszú és költséges. Radó Iván, a Pszichiátria Érdekvédelmi Fórum vezetője szerint az alapellátás erősítése jelenti a megoldást, ugyanakkor megjegyezte: ehhez az egyre inkább ellehetetlenülő gondozói hálózatok finanszírozásán kell javítani, valamint össze kell hangolni a különböző családvédelmi szolgálatok munkáját. A Lelki Egészség Országos Programját decemberben tűzi napirendjére a kormány.

Kövess minket!

Biztonság és Partnerség
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek