Összefüggés a vírusok, az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór között

Közzétéve: 2024. 01. 08. 12:00 -

• 1 perc olvasás

Kiderült, hogy a vírusos agyvelőgyulladással kezelt emberek esetében 31-szer nagyobb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

Amerikai kutatók egyértelmű jelét találták annak, hogy akár egy egyszerű influenzavírus is jelentősen növelheti a neurodegeneratív betegségek kialakulásának kockázatát - írta egy, a Neuron című tudományos lapban megjelent új tanulmány nyomán a hvg.hu.

Az eredmények arra utalnak, hogy az olyan súlyos vírusfertőzések, mint az agyvelőgyulladás és a tüdőgyulladás növelik a neurodegeneratív megbetegedések, például a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. Az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute on Aging) tudósai mintegy félmillió orvosi feljegyzés átfésülése után jutottak erre a következtetésre.

Kiderült például, hogy a vírusos agyvelőgyulladással kezelt emberek esetében 31-szer nagyobb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akiknek nem volt ilyen egészségügyi problémájuk. Minden 406 emberből 24-nél alakult ki a betegség, ami 6 százalékos arányt jelent.

Ami talán még ennél is megdöbbentőbb: azok, akik influenzavírus okozta tüdőgyulladás miatt kerültek kórházba, nagyobb hajlamot mutattak az Alzheimer-kór, a demencia, a Parkinson-kór, valamint az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) kialakulására.

Michael Nalls, a tanulmány egyik szerzője szerint az, hogy léteznek védőoltások ezen betegségek ellen, komoly fegyvertényt jelentenek. Bár a védőoltások nem tesznek immunissá senkit, a fertőzés során jelentősen csökkentik annak az esélyét, hogy kórházi kezelésre legyen szükség. További részletek a teljes cikkben

Kövess minket!

Alzheimer-kór Parkinson-kór demencia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek