Összesen több mint egymilliót gyűjtöttek össze a ''koktélozók''
Közzétéve: 2010. 05. 29. 09:21 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 05. 29. 09:21 -
• 1 perc olvasás
Több mint egy millió forintot adományoztak a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának a PTE orvoskarának külföldi hallgatói.

A pénzösszeget jelképező táblát május 4-én adták át Molnár Dénes klinikaigazgatónak. A hallgatókat képviselő Zohar Raanan elmondta, hogy rendezvényük keretében már öt éve gyűjtenek jótékony adományokat. Elmondása szerint az idei volt az eddigi legsikeresebb rendezvényük, pontosan 1,1 millió forintot sikerült gyűjteni.
Molnár Dénes elmondta: a diákoktól kapott összeget arra szeretnék fordítani, hogy a klinika két osztályának egyik folyosóját felújítsák, s így a Gyermekklinika eredetileg nem gyógyászati célokra emelt épületét otthonosabbá tegyék.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek