Otthonszülés: szabály van, biztosító nincs
Közzétéve: 2011. 05. 10. 07:36 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2011. 05. 10. 07:36 -
• 1 perc olvasás
Egyetlen biztosító sem vállalta eddig az otthon szülések biztosítását, ezért egy bába vagy orvos sem tudott működési engedélyt kérni.

Az otthonszülést szabályozó kormányrendelet április elseje óta érvényes, de hiába szabályozzák a bábák képzettségét, tárgyi és higiéniás feltételeit, biztosítás nélkül nem dolgozhatnak. Az orvosok szerint a rendelet előírásai miatt egy szülés több százezer forintba is kerülhet. Az otthonszületett gyerekek találkozóján több mint fél ezren voltak egy hónappal ezelőtt.
„Nincsen olyan biztosító, aki tudomásom szerint még bármelyikünket biztosította volna, pedig a biztosítás nélkül nem lehet dolgozni" – mondta Görbitz Adria, a Születésház Egyesület bábája. A rendelet már érvényben van, biztosítás azonban csak később lesz.
Gőzerővel folyik az egyik biztosító társaságnál az egyik felelősségbiztosítási termék kidolgozása, és e hónap végén, május végén elérhető lesz ez a típusú módozat az érdeklődők számára" – mondta Gilyén Ágnes, a MABISZ munkatárs. Az új rendelet szerint minimum két egészségügyi dolgozó kell az otthonszüléshez, és egy napon belül gyermekgyógyásznak is látnia kell a csecsemőt. A költségeket a szülőknek kell fizetni, a TB ugyanis nem fedezi az otthonszülést.
Kérdésre, hogy támogatást nem terveznek adni az otthonszülésre, a kormányszóvivő Nagy Anna ezt mondta: „Amit ebben a helyzetben meg lehetett tenni, a kormány mindent megtett."
A bábák szerint eddig többek között azért is volt vonzó az otthonszülés, mert olcsó volt. Most attól tartanak, hogy a magas költségek miatt akár több százezer forintba is kerülhet. Magyarországon az elmúlt 20 évben mintegy 3500 anya szült kórházon kívül.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek