Párja után megtalálták a doktornő holttestét is
Közzétéve: 2017. 10. 25. 14:34 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2017. 10. 25. 14:34 -
• 1 perc olvasás
Az asszony az egyik Fejér megyei kórházban dolgozott belgyógyászként, infektológusként és igazságügyi szakértőként.
Életét vesztette az a 72 éves asszony, aki férjével együtt vasárnap tűnt el Salgótarján közelében – tájékoztatta a 24.hu-t a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Megkeresésükre Nágel Tamás százados közölte, hogy az elhunyt asszonyra néhány száz méterre bukkantak rá attól a helytől, ahol férje holttestét korábban megtalálták. Megtudták azt is, hogy az eddigi adatok szerint nem történt bűncselekmény, vagyis a halálesetek kapcsán közigazgatási eljárás folyik.
Az áldozatok még vasárnap 11 óra körül indultak el salgóbányai szálláshelyükről a Medves-fennsíkra, de nem értek vissza. Keresni kezdték őket, majd a férfi holttestét kedden megtalálták egy erdős részen. A Blikk korábban azt írta, az asszony az egyik Fejér megyei kórházban dolgozott belgyógyászként, infektológusként és igazságügyi szakértőként, a 74 éves férfi pedig jogász volt.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek