Pénz kellene a vakvezető kutyákra

Közzétéve: 2007. 11. 14. 08:21 -

• 2 perc olvasás

Az igénylőknek általában egy-két évet kell várniuk egy-egy speciális tudású segítőtársra.

Weborvos Archívum

Tájékozódási képességet, reflexeket, mozgást és személyiséget fejlesztő, illetve konfliktuskezelő tréningen készítené fel a vakvezető kutyát igénylő látássérülteket a Vigyázó Szemek Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete, a Magyar Vakok és Gyengén Látók Országos Szövetsége Kutyakiképző Iskolája és a Vakok Állami Intézete, mert a látássérültek teljesebb életet élhetnek a kiképzett állatok segítségével. Mint ismert, a szövetség kutyakiképző iskolájából évente körülbelül húsz kutya kerül ki, az igénylőknek általában egy-két évet kell várniuk egy-egy ilyen speciális tudású segítőtársra.

Az állatok képzése körülbelül egymillió forintba kerül, amit az állam csak részben támogat, a szervezetnek minden bizonnyal a tervezett előképzés finanszírozását is saját erőből kell majd megoldaniuk. Vasteleky-Einbeck Péter, a csepeli székhelyű kutyakiképző iskola vezetője elmondta, kéthetes, átadó tanfolyamon tanítja meg együtt dolgozni az ebet és gazdáját, de sok esetben csak ilyenkor derül ki, ha valaki valamilyen okból nem alkalmas arra, hogy kutyával közlekedjen. Hozzáfűzte: az előkészítő tréning célja épp az, hogy az igénylőt felkészítse arra, megváltozik az élete; milyen kutyával élni és gondoskodni róla, és milyen nehézségeket, előnyöket jelent egy ilyen segítőtárs.

Krabót Judit, az előkészítő tréning ötletgazdája, a Vigyázó Szemek elnöke közölte, a mozgásterének és életminőségének változásával együtt a kutyával közlekedő látássérültnek számos addig nem tapasztalt nehézséggel is szembe kell néznie. A vak embernek a látónál sokkal jobban kell összpontosítania, és minden lehetséges információt meg kell szereznie ahhoz, hogy tájékozódni és közlekedni tudjon. Meg kell tanulnia érzékelni környezetét. Támogatja a kezdeményezést, és igen fontosnak tartja a Vakok Állami Intézete - közölte lapunkkal Szabóné Berta Irén igazgató. Elmondása szerint a tréning technikai részét még nem dolgozták ki, egyelőre csak a tervezésnél tartanak, és a lehetséges forrásokat kutatják.

Kövess minket!

vakok - gyengénlátók - látássérültek
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek