Petíció a sérült gyerekek érdekében

Közzétéve: 2008. 04. 04. 09:37 -

• 1 perc olvasás

Átadták a petíciót a Móra Ferenc Speciális Általános Iskolába járó gyerekek szülei a Köztársasági Elnöki Hivatalban.

Weborvos Archívum

A szülők Sólyom László segítségét kérték az iskola megmaradásáért folytatott harcban. A szocialista vezetésű kispesti önkormányzat takarékossági okokból be akarja zárni a Móra Ferenc Speciális Általános Iskola épületét.

Az intézménybe többek között epilepsziás, autisztikus viselkedésű, enyhén értelmi sérült gyerekek járnak. Az új tanévtől a sérült gyerekeket a szintén Kispesten található, egészséges diákokat oktató Berzsenyi Dániel Általános Iskolába költöztetnék át, ahol ajtóval lekerítettek számukra egy részt. A szülők korábban megkeresték a fővárosi tiszti főorvost is, akitől azt kérték, vizsgálja ki, hogy a leendő iskolaépület megfelel-e a sérült gyerekek speciális ellátásának, szerintük az alapvető higiéniás követelmények is hiányoznak.

A fővárosi ÁNTSZ már lépett az ügyben, és számos súlyos hiányosságot állapított meg. A tisztiorvos szerint a sérült gyerekek speciális ellátásához kevés a mosdó, és több zuhanyzóra is szükség van, ahogy az ebédlőben is szükségesek módosítások. A kispesti polgármesteri hivatalban elismerték, hogy az ÁNTSZ szerint a speciális igények kielégítéséhez nem megfelelő a kijelölt épületrész. Jelenleg készítik azt az átfogó műszaki tervet, amely alapján teljes körű átalakítás kezdhető a Berzsenyi Dániel általános iskolában.

Kövess minket!

Sólyom László
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek