Pillanatkép: kórházak a HopsInvest után

Közzétéve: 2009. 10. 21. 08:50 -

• 3 perc olvasás

A kórház anyagi helyzete egyre rosszabb a betegforgalom csappanása miatt, hiszen a romló színvonal miatt inkább máshová mennek az egri betegek.

Weborvos Archívum

Rejtélyes eszközátadás-átvétel, húszmillió forintos bírság, véget nem érő befektetőkeresés, felhalmozott adósságok, pereskedések - pillanatképek a közelmúltban még a HospInvest Zrt. által működtetett kórházakból. A cég úgy távozott, ahogy érkezett: botrányokkal tarkítva. A legnagyobb port Egerben kavarta, ahol a jobboldali képviselők és a kórház dolgozói tiltakozása ellenére tavaly november elsején vette át a cég a működtetést - írja a Magyar Nemzet. Miután számos tiltakozó megmozdulást és bírósági tárgyalást követően távozott a HospInvest, idén augusztusban a Markhot Ferenc Nonprofit Kft.-hez került az üzemeltetés.

- Cseberből vederbe jutottunk - nyilatkozta Pócs Alfréd sebész főorvos, az egri kórházvédők vezetője. Véleményét arra alapozta, hogy az új kft. a szocialista megyei vezetés tulajdonában van, vagyis a politikai befolyásoltság megmaradt. A kórházvédők szerint áldatlan állapotok uralkodnak az intézményben. Az orvosok és szakdolgozók jelentős része elhagyta a kórházat, így minimális gárdával, csak alacsony színvonalon működik az intézmény. Pócs közölte, a más intézményből átjáró dolgozók jelentős része nem kapott fizetést, így várhatóan október-november folyamán elhagyják az intézményt.

- A kórházat 120 orvos és hatszáz szakdolgozó hagyta el, közülük kevesen tértek vissza - tette hozzá. Úgy tudja, a kórház anyagi helyzete egyre rosszabb a betegforgalom csappanása miatt, hiszen a romló színvonal miatt inkább Miskolcra, Budapestre és Debrecenbe mennek az egri betegek.

Banyó Tamás, a Markhot Ferenc Kórház ügyvezető igazgatója cáfolta a kórházvédők állításait. Mint mondta, elegendő orvos és szakdolgozó áll rendelkezésre, és minden minimumfeltételnek megfelelnek. Állítása szerint a 250 orvosból csak ötvenen közreműködők, vagyis járnak át kórházukba gyógyítani más intézményből. A szakdolgozókról elmondta: számuk hétszázra tehető, közülük a legtöbb állandó alkalmazott.

A hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet 2009 júliusa óta nem tagja a HospInvest Zrt-nek. Az önkormányzat úgy döntött, mivel maga is képes biztosítani a szolgáltatást, a Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt. veszi át az intézmény fenntartását. Szahó Zsolt, a helyi Fidesz frakcióvezetője szerint a HospInvest Zrt. botrányos körülmények között távozott Hatvanból. - Amikor eldőlt, hogy a város visszaveszi a kórház működtetését, kezdeményeztük, hogy az eszközök átadásátvétele ellenőrzött módon történjen. Javasoltuk, hogy hozzunk létre egy független bizottságot, amely nyomon követheti a folyamatot, a szocialista és lokálpatrióta többség azonban leszavazta a kezdeményezést. Az eszközök jelentős részének a sorsa így kérdéses, pedig nem kis összegről van szó, csaknem 300 millió forintra rúg az értékük - mutatott rá az ellenzéki politikus.

Érsek Zsolt szocialista polgármester elmondta, ugyan nyár óta írtak már ki pályázatot befektetőknek - elsősorban fejlesztésre -, érdemi ajánlat azonban nem érkezett. A kórház eszközparkjával kapcsolatban elmondta, nem tud róla, hogy bármilyen gép eltűnt volna a HospInvest távozását követően. Szerződéssel ugyan vittek át eszközöket a gyöngyösi kórházba, de a megegyezés értelmében ezeket vissza is vehetik. Érsek Zsolt úgy látja, a jelenlegi hazai egészségügyi helyzethez képest kiegyensúlyozottan működik a hatvani kórház.

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházat szeptember l-jétől a helyi önkormányzat nonprofit gazdasági társasága működteti. Lukács László, Kiskunhalas fideszes alpolgármestere elmondta, az intézmény visszavétele zökkenőmentesen történt, és a jövőben nem szándékoznak befektetőt keresni.

A Gyöngyösi Bugát Pál Kórházat augusztus elseje óta a város tulajdonában álló Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti -közölte Tatár László, a helyi Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette, vagyonkezelésre és szolgáltatásra pályázatot írt ki az önkormányzat, melyet azzal indokoltak, hogy nem tudják veszteségmentesen működtetni a kórházat. Tatár azonban azt állítja, az elmúlt három hónapról semmilyen hivatalos papírt nem kaptak, ami ezt igazolná. - Több mint érdekes, hogy a pályázatot az a Medical Investment Zrt. nyerte meg, amely nem adott le üzleti tervet, így azt érvénytelennek kellett volna ítélni -fűzte hozzá.

Információi szerint a cég tavaly 64 ezer forintos aktívummal rendelkezett, ami természetesen ellentmond annak, hogy képes lenne finanszírozni egy több száz milliós beruházást. A Fidesz-frakció ezt a döntést szeretné megtámadni, ám ezt se közigazgatási, se polgári perben nem teheti meg. A kórház eszközparkjáról Tatár annyit mondott, hogy még a HospInvest megjelenése előtt itt teljes körű laborszolgáltatás volt, az eszközöket azonban az üzemeltető-váltást követően felvitték Budapestre a HospInvest központi intézményébe. Az, hogy szóbeli megegyezés vagy írásos szerződés született-e az eszközök átszállításáról, egyelőre rejtély.

Kövess minket!

Hospinvest Zrt
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek