Pite, narancslé, béke | Weborvos

Ötven éve, Békéscsabán alakult meg az ország első alkoholmentes klubja.

Az önsegítő, öngyógyító mozgalom csak sokára nyert hivatalos elismerést. Máig szükség van rá az utógondozásban: hazánkban közel egymillió alkoholbeteget tartanak számon. A klubokban a gyógyultak újra megtanulják becsülni magukat és egymást. Többségük előbb-utóbb újra beilleszkedik a társadalomba, visszatalál családjához.

Hétfőnként a kispesti Wekerle-telep egyik épületének szobájában üldögél 10-12 ember gyümölcsleves flakonok „társaságában". Nők, férfiak, fiatalok és idősebbek, kinézetre teljesen különbözőek, mégis egyek. Mindent tudnak egymásról. Testvérek voltak a szeszben, most testvérek egymás segítésében, a gyógyulásban. Ismerik a mámor, majd a zuhanás stációit, pontosan tudják, milyen út visz a büszkeségtől a szégyenig. Nem faggatják egymást, nyitottak, mint a gyakran lapozott könyv. Legalább ők nem bélyegzik meg egymást. Mára, teljesen kijózanodva, megtisztulva pontosan tudják, hogy személyiségük megváltozott, féltőn, szeretettel figyelnek a másikra, és már ön-gúnyra is képesek.

Az 1995-ben alakult kispesti klub egy a fővárosi tizenháromból. Tagjai szinte kivétel nélkül együtt szenvedtek a Merényiben, betegágy mellől, csoportfoglalkozásokról ismerik egymást. Nekik nem kell elmagyarázni, mi az addiktológia. - Akik itt vannak, többségükben meggyógyultak - mondja a klubvezető, Hegedűs Imre. - Sajnos az utókezelés nem úgy működik, ahogy kellene. Ez van helyette - mutat körbe a teremben. - Ha három-négy ember együtt iszogat, abból egy biztosan alkoholista lesz - bölcselkedik a klubvezető. - Hogy mikor és hol van a pont, senki meg nem mondja. Egyszer csak kialakul a betegség. A függőséget egy enzim hiánya okozza. Van, aki ihat kedvére, de le tudja tenni a poharat. Nálunk ez másképp működött. Ráadásul Magyarországon az a sok rossz ital, kannás bor is megbetegítette az embereket.

Miközben fogy a gyümölcslé, az asztalnál ülők elmondják, józanul mindig tudták, hogy nem szabad inniuk. De mindig találtak okot az ivásra. Öröm, bánat, bosszúság, ez mind nyomós indok volt számukra. Alig vették észre, hogy megváltozott a gondolkodásuk. Mire orvoshoz mentek, lényegében már felborult a személyiségük. Önként senki nem képes lemondani szenvedélyéről. Csak ha már rádöbbentek, hogy mindent elveszítettek: a társukat, a munkahelyüket, az önbecsülésüket. Furcsa törvényt emlegetnek a klubtagok: „ahhoz, hogy valaki gyógyulni akarjon, el kell jutnia a maga által megszabott mélypontra."

A klubmozgalom 50. évfordulója alkalmából ezen a hétvégén emlékülést tartanak a Békéscsabai Ifjúsági Házban. Abban a városban, ahol 1959. február 15-én helyezték el a mozgalom alapkövét. Az Alkohol Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége a szenvedélybetegek gyógyítását, rehabilitációjának elősegítését tűzte ki célul.

Dr. Orell Ferenc János nyugalomba vonult gyermek- és ifjúságvédelmi ügyész civilként vett részt a mozgalom szárnybontogatásában. Érdeklődése nem volt véletlen: a fiatalkorúak bűnelkövetése legtöbbször összefüggött az alkohollal. Dr. Orell úgy vélte, a büntetőjog önmagában kevés a fiatalkorúak bűnözésének visszaszorítására, ezért kriminológiával és alkohológiával is foglalkozni kezdett.

Más dolog volt egy alkoholistát a vádlottak padján látni és más vele a klubban szembenézni. A klubok látogatásakor tragikus emberi sorsokat ismert meg. Része volt benne, hogy 1980 májusában Ócsán – szabadidőklub elnevezéssel - megalakult az első ifjúsági alkoholmentes klub. Később a kormány is felfigyelt az alkohol elleni küzdelem ilyetén eredményes formájára: az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság, illetve a Magyar Vöröskereszt kiváló partnereket talált a klubok vezetőiben, munkatársaiban. Az alkoholmentes klubmozgalom sok felnőttet és fiatalt mentett meg káros szenvedélyétől. A klubok nem kapnak állami támogatást, pályázat útján juthatnak pénzekhez, amelyek legfeljebb a működési költséget fedezik.