Pótolják az elfogyott oltóanyagot

Közzétéve: 2008. 11. 18. 08:35 -

• 1 perc olvasás

Az átmeneti hiányt az okozta, hogy a vártnál nagyobb volt az igény a térítésmentesen adható vakcinára.

Weborvos Archívum

Az országban több helyen is elfogyott a gyermekeknek adható pneumococcus elleni ingyenes védőoltás, november 25-től azonban újabb szállítmány érkezik a kistérségi ÁNTSZ-ekhez. A háziorvosok onnan igényelhetik majd a vakcinát - tájékoztatott Molnár Kornélia helyettes országos tiszti főorvos. Elmondta, az átmeneti hiányt az okozta, hogy bizonyos területeken a vártnál nagyobb volt az igény a térítésmentesen adható vakcinára.

Molnár Kornélia szerint nincs okuk aggodalomra a szülőknek, nem okoz ugyanis gondot, ha a gyermek az előre tervezettnél egy-két héttel később kapja meg az oltássorozat valamelyik elemét. Az előírás ugyanis csak arról szól, hogy az első és a második injekció között legalább egy hónapnak kell eltelnie.

Megerősítette ezt Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke is, aki szintén nyugalomra intette a szülőket. Hozzátette, egyelőre nincs pontos információjuk arról, hogy honnan és mennyi oltóanyag hiányzik.

Ismert, nemrég vezették be országszerte a pneumococcus elleni térítésmentes védőoltást. A szülő kérésére minden két éven aluli gyermek megkaphatja a felső légúti betegségeket, torok- vagy mandulagyulladást, sőt akár tüdő-, illetve agyhártyagyulladást is okozó betegség elleni oltóanyagot. Esetükben a vakcina beadásáért sem kell fizetni. A kettő-öt éves korosztályból a veszélyeztetettnek minősített kisgyermekeknek hetvenszázalékos tb-támogatás jár, esetükben már a háziorvos dönt, hogy kér-e pénzt a szülőktől az injekció beadásáért. Ha igen, az akkor sem haladhatja meg azt az összeget, amelyet a patikában fizettek az oltóanyagért.

Kövess minket!

pneumococcus
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek