Rábólintottak a bársonyos tervekre

Közzétéve: 2008. 09. 18. 08:36 -

• 2 perc olvasás

Október közepéig kell politikai támogatást szereznie egészségügyi programjához Székely Tamás szakminiszternek.

Weborvos Archívum

A Népszava információja szerint tegnap a kormány elfogadta a társadalmi vitában tovább csiszolt egészségügyi programot, és feladattervet is megszabott a szaktárcának a tervezett intézkedések megvalósítására. Október közepéig kell politikai támogatást szereznie egészségügyi programjához Székely Tamás szakminiszternek, a kabinet emellett részletes feladattervet is meghatározott a tervezett intézkedések megvalósítására.

A Székely által jegyzett „Biztonság és Partnerség" címet viselő program alapelemei nem változtak, de az augusztus végére lezárt társadalmi vitában szerzett tapasztalatokkal, illetve az időközben aktuálissá váló elemekkel bővültek. A politikai támogatás azért szükséges a kisebbségben kormányzó szocialisták számára, mert négy-öt törvény módosítását is tervezik.

A lap tájékoztatása szerint az elképzelések között szerepel az etikai eljárások szabályozása. Javaslat készül az Alkotmánybíróság által eltörölt orvoslátogatói díj pótlására. A gyógyszergyártóknak több mint ötmillió forintot kellett fizetniük azon alkalmazottaik után, akik az új orvosságokat vagy segédeszközöket megismertették a doktorokkal. A taláros testület szerint a cégeknek akkor is fizetniük kellett a díjat, ha az érintett dolgozók - betegség vagy gyermekvállalás miatt - nem végeztek érdemi munkát, azaz nem szereztek gazdasági hasznot a foglalkoztatónak.

Maga a díj nem alkotmányellenes, így akár - a fentiek figyelembevételével - újra be is vezethető. Törvénymódosítást igényel a súlyponti kórházak szerepének pontos meghatározása, az intézmények területi ellátási kötelezettségének pontosítása, és a kórházi teljesítményvolumen-korlát átcsoportosítása is.

A két évre tervezett program fő célja, hogy hosszú távon javuljon a lakosság egészségügyi állapota. A tervek hat területet érintenek, ezek közt szerepel a már futó népegészségügyi programok megerősítése, regionális alapokra helyeznék az állami kézben maradó egészségbiztosítási rendszert s megerősítenék a háziorvosi rendszert. Székely abban bízik, elképzeléseire 10-15 milliárd forint többletpénz jut majd.

Békét teremtenének

Kövess minket!

Egészségügyi Minisztérium Biztonság és Partnerség Székely Tamás programja
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek