Rák világnapja: van esély a gyógyulásra

Közzétéve: 2009. 01. 28. 08:46 -

• 1 perc olvasás

Hazánkban a második legtöbb megbetegedést okozó kór a tumor, évente 34 ezren vesztik életüket rákbetegségben.

Weborvos Archívum

Annak ellenére, hogy az 1990-es évek vége óta folyamatosan csökken, bizonyos tumortípusoknál pedig stagnál a daganatos megbetegedések miatti halálozás, még most is dobogós helyen áll hazánk e tekintetben. A vezető daganatos halálok a tüdőrák, ezt követi a vastagbél- és végbélrák, majd az emlő-, gyomor-, prosztata- és szájüregi tumor. A szájüregi rákok okozta halálozás az utóbbi években a többszörösére emelkedett.

Az Egészségbiztosítási Alap 10 százalékát, évente közel 150 milliárd forintot költ a tb az onkológiai betegek gyógyítására. A betegségek időben történő diagnosztizálása érdekében 2002-ben bevezették az emlőrák, rá egy évre a méhnyakdaganat szűrését. Ám amíg Szabolcs megyében az érintettek 70, Pest megyében csak 25 százaléka veszi igénybe az emlővizsgálatot, pedig annak fontosságát jelzi, hogy a felfedezett tumorok 48 százaléka 15 mm-nél kisebb volt, tehát jól műthető, s így a páciens életét meg lehetett menteni.

Nem finanszírozási kérdés a szűréseken való alacsony megjelenési szám - állítja Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója. Nincs olyan korszerű terápia, amelyet ne kapnának meg a páciensek, előfordul, hogy külön kérelemre, de fizet a biztosító. Megfelelő az intézményrendszer szerkezete is, hiszen a már európai akkreditációt megszerzett OOI mellett a megyei kórházakban is jól felszerelt részlegek vannak. Az Országos Onkológiai Intézetben és további 11 intézményben sugárterápiás központ működik, s minden hetedik sugárterapeutának tudományos minősítése van, bár a jelenleginél több szakemberre lenne szükség.

Kövess minket!

rákterápia szájüregi rák rákdiagnosztika nyelőcsőrák mellrákszűrés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek