Rekviem a Lipótért

Vissza lehet-e állítani a régi helyzetet? Életre lehet-e kelteni újra az OPNI-t?

A liberális egészségpolitika ámokfutásának talán legnagyobb kártétele volt a Lipót, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása. Ez olyan indokolatlan és átgondolatlan intézkedés volt, amelyet puccsszerűen hoztak a legkevésbé önérdekérvényesítő, pszichiátriai betegekkel szemben – írja cikkében dr. Nagy Zoltán, egyetemi tanár, az intézet volt főigazgatója.

Az akkori minisztériumi és fővárosi vezetés tárgyalásait követően, 2007 tavaszán a regionális egészségügyi tanács egyeztetése valójában komédiába illő volt. Az értekezletre összehívott kórházfenntertóknak és intézményvezetőknek a feladata az ágyszámok, kapacitások egyeztetése (csökkentése) lett volna, de a levezető elnök az értekezletet a megnyitást követően azonnal feloszlatva, visszaadta az intézkedés lehetőségét és jogát a miniszternek anélkül, hogy érdemben a helyzetet megtárgyalta volna.

A nem hivatalosan közreadott ágyszámokat tartalmazó javaslat, amelyet a hazafelé sietők a kijáratnál kaphattak meg, az OPNI fekvőkapacitását nulla ágyban határozta meg. Az ezt követő közigazgatási határozat nem foglalkozott az intézet betegeinek elhelyezésével és sorsával, az orvosokkal, a frissen megnyitott diagnosztikai centrummal, a közel 800 egészségügyi dolgozóval.

Megalázó egyezkedés után került ágykapacitás különböző fővárosi intézményekhez, ahol fejlesztési pluszforrás vagy elvesztett kapacitás visszapótlása reményében vállalták a megsokasodott feladatokat. A nemzetközi elismerésnek örvendő munkacsoportok, szakmai műhelyek orvosait minden erőfeszítés ellenére szétszórták, az együttes tevékenységről alig lehetett szó a továbbiakban.

A betegek a hivatalos tájékoztatások ellenére sodródtak, sokan elvesztették a kapcsolatot az egészségügyi ellátórendszerrel, és hajléktalanként tengődnek a fővárosban mind a mai napig. A volt betegek közül többen - a pontos adatok nem ismeretesek - a pszichiátriai gondoskodás elvesztésével az öngyilkosságot választották.

Vissza lehet-e állítani a régi helyzetet? Életre lehet-e kelteni újra az intézetet? Ez nap mint nap felmerül betegek, orvosok, a Lipót sorsát szívükön viselő állampolgárok részéről. A kérdő tekintetek a szakmapolitikai vezetőket, a pszichiátriai szakma képviselőit keresik. A közeljövő döntései mutatják meg, hogy tovább működik-e az a logika, ami az intézetet megszüntette, vagy megújult formában újraindul-e a hazai pszichiátria és neurológia országos intézete.