Rengeteg a téves diagnózis
Közzétéve: 2010. 09. 21. 08:34 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 09. 21. 08:34 -
• 2 perc olvasás
Van olyan ország, ahol a magyar patológusok aránya több mint tíz százalékot tesz ki.

Súlyos válságba került Magyarországon a patológia. Ennek elsődleges oka, hogy a szakemberek tömegesen mennek külföldre. A gazdagabb országokban is kevés a patológus, ezért azokat jól megfizetik, ráadásul a munkakörülményeik is sokkal jobbak. Van olyan ország, ahol a magyar patológusok aránya az összes ilyen szakember több mint tíz százalékát teszi ki - olvasható az Országos Onkológiai Intézet (OOI) hírlevelében.
A patológia fő feladata a műtéteknél az emberi testből eltávolított szövetek vagy citológiai minták alapján a betegségek végső diagnózisa és várható kórlefolyásának megítélése. A patológusoknak kulcsszerepük van például a rákdiagnosztikában: ilyen esetekben ugyanis az első szövettani diagnózis dönti el a beteg sorsát. Az itthon maradó szakemberek túlterheltek, többnyire rossz körülmények között dolgoznak. Szentirmay Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet munkatársa, a Magyar Onkológusok Társaságának leköszönő elnöke az OOI hírlevelében most megjelent publikációjában azt írja: egy patológusnak nagyon sok esetet kell értékelnie, emiatt megnő a téves klinikai döntések száma, ez pedig nem megfelelő kezelést von maga után.
Becslések szerint a patológia jelenlegi színvonalához képest valamilyen szempontból hiányos és így nem megfelelő diagnózisok aránya eléri az ötven százalékot - állítja a szakember, így rengeteg páciens, elsősorban daganatos beteg a patológiáról érkező elégtelen információ miatt nem kapja meg azt az ellátást, ami a mai színvonalon járna neki. Következésképpen nemcsak az életminőségük romlik, hanem életük is veszélyben van - hívja fel a figyelmet.
A krónikus pénzhiány következtében egy-két csúcsintézettől eltekintve a patológiák infrastruktúrája nagyon korszerűtlen. Az olyan kórházakban, amelyekben a patológia feltételei azt nem teszik lehetővé, nem is volna szabad daganatos betegeket kezelni. Ez mégis megtörténik, aminek következtében azonos betegségben szenvedők túlélési esélyei intézményenként nagyon eltérőek. A nem megfelelő kezelés mindig a költségek jelentős növekedésével jár, ami nemzetgazdasági szinten százmilliókban mérhető.
Szentirmay Zoltán szerint átfogó program szükséges a helyzet fokozatos javítására. Anyagi megbecsülést kell biztosítani a patológusoknak és szakasszisztenseknek. Cél a jelenleginél kétszer-háromszor több szakorvosi, rezidensi és szakasszisztensi létszám elérése.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek