Rivális törvényjavaslatok
Közzétéve: 2008. 03. 11. 08:36 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 03. 11. 08:36 -
• 2 perc olvasás
Ma déltől négy órán át tartják a népszavazáshoz kapcsolódó törvénymódosító javaslatok általános és részletes vitáját.

A kormánypártok már vasárnap este közzétették a vizitdíj, a kórházi napidíj és tandíj eltörlésére vonatkozó javaslatukat. Az egészségügyi miniszter által jegyzett szöveg szerint a díjakat áprilistól törölnék el, s minden ezeket érintő rendelkezést hatályon kívül helyeznek. A kormány nem kívánja pótolni a kieső bevételeket, ezekről nincs szó a javaslatban.
A dokumentumból kiderül, hogy a változtatás számos jogszabály módosítását teszi szükségessé: így a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló, illetve az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényből is törlik a vizitdíj és a kórházi napidíj fizetésére vonatkozó szövegrészeket, illetve hatályukat vesztik az egészségpénztárakról szóló jogszabály idevágó rendelkezései is.
Idén a „kormányzati luxuskiadások" terhére biztosítaná a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszűnése miatt kieső mintegy 15,8 milliárd forintnyi bevételt a Fidesz. Az ellenzéki párt az idei évre a költségvetésen belüli forrásátcsoportosítást javasol. Egyebek mellett a miniszterelnökségtől, a külügyi és az oktatási tárcától, valamint a Pénzügyminisztériumtól kellene forrásokat elvonni. Jövőre a Szerencsejáték Zrt. által játékadó címén a költségvetésbe befolyó 41 milliárdot osztaná szét a Fidesz.
Ebből 12 milliárd jutna a napidíjtól eleső kórházaknak. További 5 milliárdot kapnának az egészségügyi szolgáltatók a közterhek, illetve a dolgozók bérének kiegyenlítésére. A játékadó fedezné a vizitdíj 8 milliárdos kiesését is, de a Fidesz a háziorvosoknak évente 13 milliárd forintot adna. A tandíj eltörlése közel 7 milliárdos bevételkiesést okoz az egyetemeknek és a főiskoláknak. Ennek a pótlására a pénznyerő automaták üzemeltetéséből befolyó adóbevétel 27 százalékát, mintegy 11 milliárd forintot kaphatnának a felsőoktatási intézmények a Fidesz szerint.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek