Saját bázist akarnak Sármelléken

Közzétéve: 2009. 10. 21. 08:08 -

• 1 perc olvasás

Bizonytalanná vált a sármelléki reptér területén működő mentőhelikopteres szolgálat működtetése.

Weborvos Archívum

Bizonytalanná vált a sármelléki reptér területén működő mentőhelikopteres szolgálat működtetése, mivel a légikikötő bezárt, és várhatóan csütörtökön dől el a létesítmény jövője. A csapat Somogy, Zala és Vas megyében látja el a szolgálatot. Túri Péter, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, nem került veszélybe a szolgálat, most minden szükséges felszerelés a rendelkezésükre áll. Ám kétséges, hogy mi lesz egy-két hónapon belül.

Információk szerint hamarosan saját bázist kívánnak létrehozni a légi mentők Sármelléken. Ez nagyjából csaknem százmillió forintba kerülne, vagyis csaknem annyiba, mint a legutóbb átadott szentesi leszállópálya. Értesülések szerint a légimentő kft. nagyjából az összeg harmadát, közel harmincmillió forintot állna. A többit környékbeli önkormányzatok adnák össze, illetve állami forrásból fedeznék. - Nagyon fontosnak tartjuk a légi mentést, viszont minden a következő évi költségvetéstől függ – közölte Veres Zoltán, a megyeháza szóvivője. Jelezte: az előzetes ismeretek alapján az önkormányzatok nagyarányú megszorítások előtt állnak. A döntés ennek függvénye lesz. A sármelléki reptér ugyan zárva, de a helikopteres szolgálatra bármikor számíthatnak a somogyi mentősök is.

Kövess minket!

légimentés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek