Sinkó Eszter: Rossz kompromisszum az egészségügyben

A szavazás előtt álló modell még mindig ugyanaz, amiről Molnár Lajos 2006-ban beszélt, s amit akkor még élesen elutasított a szocialista képviselő csoport.

Emlékezniük kell - írja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának közgazdásza -,  hogy a szabad demokrata javaslatban ugyanúgy a társadalombiztosítás keretei között működő, több alapból finanszírozó, kötelező biztosítási rendszer kialakításáról volt szó, ebben a vonatkozásban tehát semmilyen új elem nincs a törvényjavaslatban. Az „egy biztosító több pénztáras rendszer" típusú megfogalmazás a lényeg eltakarását szolgálja, ha úgy tetszik, egyszerű kommunikációs trükk, ennek belátására elég azt kutatnunk, vajon hol is találhatjuk az új rendszerben a nevezetes „egy biztosítót". Az OEP jogutód szervezetére aligha gondolhatott bárki, mivel hatáskörét tekintve elsősorban regisztráló szerepre kárhoztatott hivatal, és semmiképpen nem az állampolgárok által választható biztosító.

A továbbiakban Sinkó Eszter szólt arról is, nem véletlen, hogy a szocialisták kénytelenek voltak a napi menedzsment jogok feletti rendelkezést már most odaadni a magánbefektetőknek. A stratégiai kérdésekben a nagyobbik koalíciós párt módosító javaslataival a két tulajdonos között igyekszik egyensúlyi állapotot kierőszakolni, ami rövidtávon akár sikerrel kecsegtethet, tartósan azonban ez a helyzet sem maradhat fenn. Évekkel később, amikor már nem irányul ekkora figyelem erre a témára, a kisebbségi tulajdonosok számára ezek a szabályok is kedvezően fognak módosulni, ismerve e szereplők érdekérvényesítő képességét. Illúziója ne legyen senkinek: amint kiengedjük a palackból a szellemet, többé már nem lesz visszazárható – egyetlen politikai pártnak sem.

Ami a Fejkvóta illetve Díjtételi bizottságokat illeti, az egészségbiztosításért felelős miniszter képviselője egyedül lesz mindkét bizottságban, és az állam másik két képviselője a konvergencia program betartása érdekében, fiskális szempontokra koncentrálva, inkább a kisebbségi tulajdonosokkal fog együtt szavazni, semmint támogatná a szaktárca vélhetően kiadásnövekedéssel együtt járó szakmai javaslatait. (Ahogyan tulajdonképpen eddig is történt a Pénzügyminisztérium döntéseiben.) Könnyen belátható, hogy ez a fajta döntéshozatali mechanizmus, még ha javaslattevői ruhát ölt is magára, nem jelent valódi védelmet az állampolgároknak a biztosítási csomag felülírásával, kiüresítésével szemben.

Az a gondolat pedig egyenesen félreértésre utal, hogy a szolgáltatói szektor egyes szereplőinek profitmaximalizáló hajlamával szemben a finanszírozói oldal profitorientált szereplői hatékonyan, eredményesen fognak fellépni, amint azt a szocialista frakcióban néhányan remélik.

Magyarországon az állam egyáltalán nem készítette fel intézményeit az erős szabályozói szerepre, tapasztalata sincs e téren, ennek következtében a várható következmény különösen súlyos lesz: az eddiginél kevesebb beteg számára hozzáférhető ellátás, állandó vita a beavatkozások jogszerűségéről, egyes, magas jövedelműek körében a kiegészítő biztosítások révén a jelenleginél jobb ellátás, azaz végső soron a szolidaritáson alapuló egészségügyi ellátás – szándékokkal ellentétes – felszámolása.

Jól meg kell tehát gondolni, kedves képviselő urak és hölgyek - írja Sinkó Eszter -, hogyan szavaznak, a tét ugyanis nagy. Szemben a politikai megnyilatkozásokkal, a tervezett átalakítás révén gyengül a szolidaritási elv, a nemzeti kockázatközösség felbomlik, az ellátás színvonala még egyenetlenebbé válik az állampolgárok körében, éppen az egészségügyi szolgáltatásokra legjobban rászorulók sérelmére.