Sokára derülhet ki, mi történt a zárt osztályon

Közzétéve: 2010. 02. 04. 08:28 -

• 1 perc olvasás

Még javában tart a nyomozás a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának zárt osztályán történt, állítólagos bántalmazások ügyében.

Weborvos Archívum

Mint a sajtó beszámolt róla, két ápolónő tett feljelentést, azt állítva, több esetben is tanúi voltak, illetve tudomásukra jutott, hogy magatehetetlen ápoltak sérelmére szexuális erőszakot követtek el. Simon Ilona intézményvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy múlt év végén neki is jelentették az eseteket, de az akkori belsővizsgálat eredménye nem igazolta az erőszakot.

Elkészült az intézet belső jelentése is az ügyről, de annak tartalmáról tegnap nem sikerült semmit sem megtudni az intézményvezetőtől. Téglás Péter kiskunhalasi vezető ügyész szerint egy belső vizsgálat eredménye aligha befolyásolhatja a nyomozók munkáját, de természetesen beszerzik majd az elkészült dokumentumokat, ám mint elmondta: nem szabad túlzott reményeket fűzni annak eredményéhez. - A nyomozóhatóság teszi a dolgát, de nem kapkodhat, hiszen múlt évben történteket kell alaposan kivizsgálniuk, néhány hónap múlva már sokkal tisztábban látunk majd az ügyben - tette hozzá Téglás.

Kövess minket!

Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek