Sötétben tapogatózva

Közzétéve: 2009. 06. 27. 10:22 -

• 4 perc olvasás

A szexuális felvilágosítás még mindig hiánycikk a magyar iskolákban.

Weborvos Archívum

A tanárok felkészületlenek, a programokra fordítható állami források pedig csekélyek – tájékoztat a Népszabadság.

Műfütyi ágaskodott a tanári asztal közepén. Miután a védőnő akkurátusan odahelyezte, óvszert nyomott a padokban ülő gyerekek kezébe, akiknek azután a védőnő, az osztályfőnök és a diáktársak pillantásainak kereszttüzében kellett fel-, majd lehúzniuk a gumit. A nyolcadikosok zöme zavartan kacarászott, hangos megjegyzéseket tett, akadt köztük olyan, aki elsírta magát. A feladatot ettől függetlenül mindenkinek végre kellett hajtania.

A szülők egy része felháborodottan tiltakozott a tapolcai iskola igazgatójánál, aki azzal hárított: az iskola csak a minisztérium elvárásai szerint cselekedett. - E módszer valóban nem tűnik túl kifinomultnak, de a szülők reakciója legalább ennyire elhibázott - állítja dr. Szőnyi György, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság által működtetett – A-HA! néven ismertté vált – szexuális felvilágosító program igazgatója.

– A magyar szülők többsége végtelenül kritikus mindenféle iskolai programmal szemben, ami nem is lenne baj, ha ezzel párhuzamosan maguk látnák el a szükséges információkkal gyerekeiket. Csakhogy a többség ezt nem teszi meg. Talán nekik is szükségük lenne egy tájékoztató kiadványra. A fiatalok kilencven százaléka mindenesetre anélkül létesít szexuális kapcsolatot, hogy a legalapvetőbb ismeretekkel rendelkezne a saját, illetve partnere testéről, illetve a védekezés módjairól. A többnyire 14 évesen vagy még előbb első szexuális kalandba bonyolódó általános iskolások egy része egyáltalán nem, további 16 százalékuk pedig megszakított közösüléssel védekezik. A szexuálisan aktívabb fiatalok többnyire rossz tanulók, és utálnak iskolába járni, viszont sok időt töltenek kortársaikkal – mutat rá dr. Aszmann Anna, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa észak-magyarországi fiatalok körében végzett felmérésében.

A vizsgálat ugyanakkor felhívja a figyelmet egy új csoportra is: a saját családját másokénál gazdagabbnak tartó fiúkra, akik egyáltalán nem foglalkoznak sem a védekezéssel, sem érzelmi kérdésekkel. Az ismerethiány súlyos következményekkel jár: a művi abortuszok 7-10 százalékát 13–18 éveseken végzik el. De a „megtartott gyerekeknek" se könnyebb. A 19 évnél fiatalabb anyák körében tízszázalékos a csecsemőhalálozás, a „túlélők" többségét a nagyszülők nevelik fel.

A sötétség oszlatásában a média sem segít. Egy korábbi amerikai felmérés szerint az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt az egyórányi műsoridőre jutó szexuális tartalom. Nálunk se sokkal jobb a helyzet. Így a tévé tizenöt perces sztárjai jelentik a mintát. Az eredmény lehangoló: korai, gyakran agresszív, érzelemmentes szex. A nemi kapcsolat nem a szeretetteljes kötődés része, hanem a siker és a népszerűség záloga, amelyben egyre több az erőszakos vonás. A fiatalok közül egyre többen hiszik azt, hogy az agresszió egyfajta gyönyörforrás – hívták fel a figyelmet a pszichológusok már évekkel ezelőtt.

A helyzet nem javult. A Durex Network nemrég közzétett reprezentatív felméréséből tudható, hogy a 15–22 évesek 97 százaléka elégedetlen az iskolai szexuális felvilágosítással. Azt szeretnék, ha többről szólna biológiánál, például nemi szerepekről, párkapcsolatról, családtervezésről. De meghökkentően keveset tudnak a szexuális úton terjedő fertőző betegségekről is.

Bár egy népesedéspolitikai kormányhatározat már 1973-ban az osztályfőnöki órák kötelező részévé tette a családi életre nevelést, a szex a mai napig tabutéma. A tanárok többsége felkészületlen, legfeljebb letudja a „kötelező" felvilágosítást. Az Oktatási Minisztérium idevágó rendelete szerint az osztályfőnöki órák tíz százalékát egészségfejlesztési tartalommal kellene megtölteni. Csakhogy ezeket az órákat – megfelelő indokolás mellett – nem kötelező megtartani.

Az Egészségügyi Minisztérium lépéskényszerben van. Idén alig 3,1 millió forint jut programokra, konferenciákra, oktatási segédanyagokra és minden egyébre, miközben becslések szerint a háttér kialakítása legalább 7 millióba kerülne. Ám erre évek óta nem sikerült előteremteni a pénzt. Enélkül pedig mindenki a sötétben tapogatózik: nem tudjuk, kihez, hány éves kortól, milyen mélységű és típusú információt kellene eljuttatni – magyarázza dr. Simich Rita, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főosztályvezetője. Muníció híján a 13–18 éves diákok több százezer fős célcsoportjának alig 5-10 százalékát sikerül elérni, és akkor még nem beszéltünk a pedagógusok szemléletformálásáról. A szexedukáció így évente egyszer, az egészségnapon téma az iskolákban, de hatása nem több egy villanásnál.

A hivatalos állami apparátushoz képest az A-HA! kisebbfajta sereggel harcol a szexuális tudatlanság ellen. A 300 orvost és 350 védőnőt mozgósító program a középiskolák 60-65 százalékába, az általános iskolák harmadába jut el. A kezdetekben 50-60 fiatal előtt tartott monstre előadásokat napjainkra 15-20 fős csoportos beszélgetések váltották fel. A beszélgetések irányítóit óravázlattal, a diákokat felvilágosító csomaggal segítik. Az idén elnyert – három évre 1,5 millió eurót (435 millió forintot) biztosító – norvég pályázat révén a meglévő kiadványok mellé hétrészes videofilm készül, amelyet mozielőzetesként, illetve közhasznú tévéreklámként vetítenek. A program internetes oldalának interaktívabbá tételére, illetve különféle roadshowkra is jut belőle.

Június utolsó hétvégéjén indul az egy hónapos A-HA!-túra, amelynek során a program szakemberei nyolc balatoni város strandjain válaszolnak minden kérdésre, amit a fiatalok eddig nem mertek feltenni.

Kövess minket!

szexológia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek