Súlyosan fertőzött pályáztatások
Közzétéve: 2010. 06. 25. 08:52 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2010. 06. 25. 08:52 -
• 3 perc olvasás
Vizsgálat indul a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH) a H1N1 oltóanyagának kifejlesztésére adott állami támogatás ellenőrzésére.

Kísértetiesen hasonló módon tömhették meg újabb állami milliárdokkal a magyar oltóanyagbiznisz egyeduralkodójának zsebeit a H1N1 vírus elleni vakcina kapcsán, ahogyan azt 2006-ban a madárinfluenza (H5N1) elleni oltóanyag esetében tették. Az akkori kétmilliárdos állami támogatást egy botrányosan szűkös, mindössze kétnapos határidővel meghirdetett fedőpályázat keretében tolták oda az Omninvestnek, amely a tenderen akkor is egyedül indult – tájékoztat a Magyar Hírlap.
Ismeretes, vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH) a H1N1 oltóanyagának kifejlesztésére adott állami támogatás ellenőrzésére. Matolcsy György tárcája azért kezdeményezte a vizsgálatot, mert egyes vélemények szerint az Omninvest Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. és az NKTH közötti szerződés jogi aggályokat vet fel. Azt gyanítják, a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenzavírus elleni oltóanyag kifejlesztésével. Az NKTH - a jogszabályi kereteknek megfelelően - kiírt ugyan egy nyílt pályázatot, amelyre ismét csak egy „versenyző", a kizárólag erre a projektre alakult Omninvest Development Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. jelentkezett.
Matolcsyék gyanúja nem új keletű. Az Omninvest pályáztatásával kapcsolatosan már évekkel ezelőtt erős kételyek merültek föl, igaz, akkor a madárinfluenza (H5N1) elleni oltóanyag kapcsán. 2005 őszén jelentek meg az első olyan hírek, amelyek szerint a magyar állam kétmilliárd forintos támogatást, továbbá kétmilliárdnyi kedvezményes hitelt készül biztosítani az Omninvest Kft., a madárinfluenza elleni oltóanyag kizárólagossá tett magyar gyártója számára.
Már akkor sejthető volt, hogy a milliárdos állami szerepvállalás nem önzetlen, mivel a kormány jelentős bevételt várt a vakcina exportjából. Bár a termék akkor még forgalomba hozatali engedéllyel sem rendelkezett, és a pilisborosjenői gyártókapacitás is bővítésre szorult, mégis feltűnően sokak szorgoskodtak azon, hogy az állami milliárdok mindenáron eljussanak a humánvírus-vakcinákat előállító Omninvest Kft. -hez.
A megoldást egy fedőpályázat kiírásában találták meg, amelyet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) hirdetett meg 2005. december 19-én, mindössze kétnapos benyújtási határidővel. A hivatalnál semmit sem bíztak a véletlenre, a kétmilliárd forintos támogatást a kiírás értelmében is egy pályázónak (egyesek szerint szinte egyértelműen az Omninvestnek) szánták. Bár a pályázat papíron „az influenza A vírus okozta pandémia elleni védekezéskutatás fejlesztésére" szólt, Boda Miklós, az NKTH akkori elnöke elismerte: azzal a madárinfluenza elleni védekezést támogatnák.
Februárban Kóka János - gazdasági és közlekedési miniszteri minőségében - sietett volna a cég segítségére, és bejelentette, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kétmilliárd forintos hitelt nyújt az Omninvest Kft.-nek. Ők azonban valamilyen oknál fogva ebből már nem kértek, hitelkérelmüket pedig visszavonták.
2006 tavaszán meg is kezdődött a madárinfluenza H5N1-es altípusa elleni humán oltóanyag tömeges gyártása. A „világszenzációt" Gyurcsány Ferenc jelentette be kormányfői minőségében az Omninvest Kft. pilisborosjenői központjában tett látogatásakor. Gyurcsány akkor úgy fogalmazott, az Omninvesttel kötött megállapodás szerint a mindenkori árbevétel 14 százaléka visszakerül az állami kasszába. Zimonyi Ferenc, az Omninvest ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, hogy más országok is érdeklődnek a szer iránt, így több millió dollár bevétellel számolnak.
Az oltóanyag hatékonyságát azonban - hazai és külföldi szakmai berkekben - egyre többen kétségbe vonták. A fenntartásokat csak tovább növelte az oltóanyag „sorsának" egyre hajmeresztőbb alakulása: az Omninvest 2006 áprilisában egy iraki származású, magyarországi születésű üzletembert vont be a termék piaci forgalmazásába. A képviselettel megbízott cég az iraki bejegyzésű Iraqi Investment Group (IIG) Holding Co. volt, amelynek vezetője, a hazánkban Attila sejkként is ismert Szemir Szabih Kelil al-Dulaimi egyébként éppen egy gyógyszerbotránnyal kapcsolatban vált ismertté, neve pedig egy kecskeméti bűnügyben is felbukkant. A Bloomberg hírügynökség értesülései szerint Attila sejk több tízmillió dollárt fizetett az Omninvestnek még februárban, a választások előtt, részletekkel viszont nem tudott szolgálni ezzel kapcsolatban. Batiz András akkori kormányszóvivő mindezt cáfolta.
Azóta sem tudni, miként hasznosult a kétmilliárd forintos állami támogatás, ami pedig a magyar vakcinát illeti, az érdeklődésnél sokkal tovább senki sem jutott. Arról ugyanis, hogy bárhová eladtunk volna számottevő mennyiséget a madárinfluenza elleni oltóanyagból, nincs ellenőrizhető információ.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek