Százötven embert rúgnak ki az egészségügyből

Közzétéve: 2014. 12. 24. 07:39 -

• 2 perc olvasás

Átalakítják a háttérintézményeket, például az OTH-ból, és további nyolc országos intézményéből mindössze négy maradhat.

Saját háttérintézményeit is kényszerű fogyókúrára fogja az egészségügyi kormányzat. Az elbocsátásokkal is járó átszervezéstől mintegy félmilliárd forintnyi megtakarítást remélnek – írja a Népszabadság cikke nyomán a nol.hu.

Az átalakulás terve konfliktusokat gerjesztett a szaktárca és a Miniszterelnökség között. Úgy tudjuk, több részletkérdésben – például a hatáskörök, feladatok elosztásában – másként lépett volna a szakpolitika, mint a Miniszterelnökség. A vita miatt a már elkészült kormányzati javaslat ismét az Államreform Bizottság elé kerül.

Az ágazat 17 háttérintézményéből csupán az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot nem érinti a nagy átszervezés. E két intézmény megőrzi önállóságát, a többit az államháztartási reform részeként legkésőbb április végéig centralizálják, és egyben racionalizálják a működtetésüket.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a 15 átszabásra váró intézményből összesen 150 embert bocsátanának el. Egyebek mellett megszüntetik az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetet, amelynek jogutódjaként a Semmelweis Egyetemet jelöli ki a kormányzat.

A korábbinál több feladat jut majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak: a hivatalhoz kerülnek a betegirányítással és a kapacitáselosztással kapcsolatos szervezési és irányítási munkák a kórházfenntartótól. Az OEP azonban csak a feladatot veszi át, az eddig ezzel foglalkozó munkatársakra nem lesz szüksége, így várhatóan 45-50 ember veszítheti el munkáját.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatalból (OTH) és további nyolc országos intézményéből mindössze négy – az OTH, az Országos Közegészségügyi Központ, az Országos Epidemiológiai Központ és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet – maradhat.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet, mint a népegészségügyi feladatok letéteményese, szintén átalakul, az új szervezet neve még bizonytalan, várhatóan Országos Népegészségügyi Intézetnek hívják majd. E szervezetbe olvasztanak két módszertani központot, az Országos Alapellátási és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet.

A GYEMSZI 609 munkatársából papíron 90-nek kellene az Államreform Bizottság javaslata szerint távoznia, ám úgy tudjuk, ténylegesen ötvenen számíthatnak valódi elbocsátásra. Több állás jelenleg sincs betöltve, másokat pedig szerződéssel tovább foglalkoztatnának.

További részletek a lapban, illetve a weboldalon.

Kövess minket!

Zombor-csomag
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek