Széchenyi-terv: jövő héttől új pályázatok
Közzétéve: 2011. 02. 04. 08:50 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2011. 02. 04. 08:50 -
• 1 perc olvasás
Már a jövő héten megjelennek az Új Széchenyi-terv kis- és középvállalkozásokat érintő kiírásai.

A pályázatokat pedig március 1-jétől lehet majd benyújtani. Mindezt tegnap a Szolnoki Főiskolán, a megyei kereskedelmi és iparkamara által rendezett fórumon jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke. Petykó Zoltán elmondta: az Új Széchenyi-terv induló csomagjában 93 pályázat szerepel, több mint 1100 milliárd forint értékben. Az első kiírások január 17-től elérhetőek, ezek elsősorban a közlekedésfejlesztést és az atipikus foglalkoztatást szolgálják. A március elsején megnyíló második körben 510 milliárd forint szétosztható forrás lesz, és a vállalkozásfejlesztés, a zöldgazdaság, a foglalkoztatás, az egészségipar és a tudomány, valamint az innováció területein adódnak pályázati lehetőségek.
Siba Ignác, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Irányító Hatóságának főigazgatója kiemelte, a pályázatok fele a kis- és középvállalkozóknak szól. Az elbírálás során pedig pluszpontokat kapnak a mikro-vállalkozások is. A kisvállalkozások erősítését szolgálja a kombinált mikrohitelprogram is. Ennek keretében a mikrovállalkozások 10 százalék önerő mellett, egyszerűsített eljárással igényelhetnek egyszerre vissza nem térítendő támogatást és a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt. A pályázatok mindegyikében elvárás ugyanakkor a foglalkoztatás növelése - hangzott el.
Nagy Szilvia Anikó, az NFÜ főosztályvezető-helyettese a pályázati rendszer változásáról beszélt. Elmondta, megszűnnek a kétfordulós pályázatok. Nő azon kiírások köre, ahol automatikus lesz az elbírálás. A pályázat befogadásáról hét napon belül dönteni kell, míg a kifizetési határidő 60 napról 45 napra csökken.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek