Szívsebészeti központ épül Miskolcon?

Közzétéve: 2020. 02. 19. 02:22 -

• 1 perc olvasás

A 15-20 milliárd forintba kerülő új, ötszintes épületet mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen fogják kialakítani.

Szív-és érrendszeri központ tervezése kezdődhet meg Miskolcon a tervező kiválasztását követően – jelent meg a közbeszerzési tájékoztatóban. Az új, ötszintes épületet mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen fogják kialakítani. Erről a Magyar Építők szakportál számolt be elsőként, és illusztrációként a terveket is mellékelte a beruházáshoz - írja a drinfo.hu.

Egy komplex szív- és érrendszeri központ terveiről van szó, ahol a diagnózistól a terápiás kezelésen át, egészen a műtétekig mindent egy helyen végezhetnének el. Erről dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója nyilatkozott, megerősítve, hogy van ilyen terv.

– Még a kezdeti szakaszban járunk, egy kormány-előterjesztés még jóváhagyásra vár, emellett pedig el kell készíteni a hatástanulmányokat és a beruházás költségvetését. Egy feltételes közbeszerzést jelentettünk meg az épület tervezésére.  A beruházás mintegy 15-20 milliárd forintba kerülne.  Ha év végére megszületik az egyértelmű állásfoglalás arról, hogy elkezdődhet a központ építése, akkor egy nagyon optimális számítás szerint 2022 végére, 2023 elejére befejeződhet a beruházás – összegezte a főigazgató.

Amennyiben megépül a központ, akkor egyedülálló egység jönne létre vele hazánkban. Nincs jelenleg ugyanis olyan intézmény Magyarországon, ahol a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikáját és terápiáját is egy tömbben végeznék el. Ami kétségtelenül európai, sőt, világszínvonalú ellátást biztosítana a betegeknek Miskolcon.

Kövess minket!

miskolci megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek