Szórakoztató fogászat a fogbajok megelőzéséért

Közzétéve: 2018. 06. 21. 07:22 -

• 1 perc olvasás

Ebben a rendelőben semmi nem történik, amit a páciens nem akar, a cél,  hogy a kedvet csináljanak gyerekeknek fogaik megóvásához.

A szórakoztató fogászat meghonosításával foglalkozik a Gyermekeink Egészséges Fogaiért Alapítvány a főváros XIII. kerületében. Az idejáró gyerekek szorongását oldják, igyekeznek tudást adni és kedvet csinálni nekik a fogbetegségek megelőzéséhez – ingyen - írta a népszava.hu.

Havonta 80-100 látogatója van a megelőzéssel foglalkozó – Szőke Judit címzetes egyetemi docens vezette három fogorvosból és három dentálhigiénikusból álló – stábnak. A néhány hónapos babáktól a fiatal felnőttekig bárkit, várandós anyákat is fogadnak. Ebben a rendelőben semmi nem történik, amit a páciens nem akar.

Szőke Judit évtizedek óta maga is részt vesz a WHO szájüregi egészséggel kapcsolatos adatgyűjtésében. Erre hivatkozva mondja: nálunk az 5-6 évesek 41 százalékának van ép fogazata. A 12 éveseknek már 2-3 maradó foga beteg, egyharmaduknak fogkő eltávolításra, kétharmaduknak pedig szájápolási tanácsra van szüksége. Egy több tíz évvel ezelőtt készült felmérés szerint a középkorú felnőtteknek már átlagban 16 foga szuvas, tömött vagy hiányzik. Az idősek több mint negyede teljesen fogatlan.

Az orvosnő szerint a fenti adatokon jelentősen lehetne javítani, ha az emberek tisztában lennének a helyes fogmosási technikákkal, és ismernék azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhető a szájüreg egészsége. Ha lenne elég olyan hely az országban, mint az ő alapítványi rendelőjük, ahol kizárólag a fog- és ínybetegségek megelőzésével foglalkoznak. Részletek a teljes cikkben

Kövess minket!

fogápolás fogászat
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek