Tankönyv a szexuális felvilágosításhoz

Közzétéve: 2008. 05. 15. 08:10 -

• 1 perc olvasás

Jövőre tananyag lehet a szexuális felvilágosítás, a hivatalos tankönyv el is készült.

Weborvos Archívum

Abortusz, fertőző, akár halálos betegségek is fenyegetik azokat a tiniket, akik korán és tudatlanul kezdik szexuális életüket, ezért az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) konferenciáján tegnap bejelentették, jövőre tananyag lehet a szexuális felvilágosítás, a hivatalos tankönyv el is készült - tájékoztat a Népszabadság.

Közölték azt is, eddig kétszáz tanár vett részt képzésen, hogy osztályfőnöki órán a nemi együttlétről és annak veszélyeiről, az erőszakról és az emberi kapcsolatokról beszélgessenek középiskolásokkal. Mint a rendezvényen elhangzott, a felmérések szerint ma már a 15-18 évesek fele él szexuális életet, a fővárosban élők között ez az arány 56 százalék, s az első szexuális aktus idején a fiatalok még 17 évesek sincsenek, kilencven százalékuk első testi kapcsolata során egyáltalán nem védekezik. Az iskolai egészségfejlesztésben ad hoc jelleggel szerepel a szexuális felvilágosítás. Az abortuszok 7,5 százalékának ma is 18 év alatti fiatal az áldozata, minden harmadik terhességmegszakítást kérőnek fogalma sem volt arról, hogy az, amit párjával csinált, terhességhez vezethet.

Gábor Edina, a gyerekek egészségnevelésével foglalkozó konferenciát szervező intézet főigazgatója szerint egyelőre tart a vita arról, hogy a nevelés és a tájékoztatás mennyiben a szülők, a társadalom vagy a pedagógusok felelőssége, az azonban biztos: a gyerekeknek segíteni kell.

Kövess minket!

szexológia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek