Tarlós, a gödör és a lyuk

Közzétéve: 2008. 01. 23. 08:21 -

• 1 perc olvasás

Április 6-a környékére várja a Fidesz a népszavazást.

Weborvos Archívum

Tarlós István, a Fidesz kampányának politikai irányítója kijelentette, számítások szerint április 6-a környékén lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról.

Tarlós aláírta az Albert házaspár több-biztosítós rendszer bevezetése ellen kezdeményezett népszavazási ívét, amelyet többek között a Liga Szakszervezetek is támogat. A Fidesz a múlt héten bejelentette, hogy február 11-én a parlamentben a párt frakciója az egészségbiztosítási törvényt megerősítő referendumot kezdeményez. Ám mert a politikus szerint ezt a koalíció leszavazza, ezért ha az ügyben meg akarják kérdezni az embereket, támogatni kell az Albert házaspár kezdeményezését. Tarlós szerint - mondjon bármit Lendvai Ildikó - az MSZP több-biztosítós rendszert akar bevezetni az egészségügybe. A szocialista frakcióvezető a Nap-kelte című műsorban beszélt arról, hogy a törvény több pénztárról rendelkezik, több-biztosítós modellt az MSZP meg sem szavazna. Tarlós néhány órával később erre mondta azt, a baloldaliak ismét a szokásos csúsztatással élnek. A fideszes politikus elismerte, hogy az Albert házaspár immár általa is támogatott kezdeményezése időben nem érhet össze a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló referendummal.

Tarlós üzent Csapody Miklós MDF-es politikusnak, aki úgy vélte, le kellene őt váltani a Fidesz népszavazási kampányának éléről. Kijelentette: „szegény Csapody, erre mondják, hogy megszólalt a gödörből a lyuk. Az MDF ezzel újra csak azt bizonyította: nem más, mint egy olyan törpepárt, amely politikai Miki egérként kandikál ki Gyurcsány Ferenc szivarzsebéből."

Kövess minket!

népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek