Tervezték, de mégis törölték a műtétjét

Közzétéve: 2016. 04. 20. 09:35 -

• 1 perc olvasás

Debrecen helyett Sopronban végezték el a műtéthez szükséges vizsgálatokat, de erről az érintett orvosok nem tudtak..

A debreceni kórházban nem jutott el az információ a sebésztől az altatóorvosokhoz, hogy az iváni Vinkovics Sándor Sopronban fogja elvégeztetni a műtét előtti vizsgálatokat, s azok eredményével érkezik Debrecenbe – olvasható a kisalfold.hu portálján.

"Műtét helyett hazaküldték" címmel a Kisalföld 2016. március 14-én nem mindennapi történetről számolt be. Az iváni Vinkovics Sándor sérvműtétjét március 2-ra jegyezték elő ambuláns lapján a debreceni kórházban. Március elsején oda is érkezett a Sopronban elvégeztetett előzetes vizsgálatok leleteivel, ám közölték vele: „elkésett" a műtétről, mehet haza.

A rejtélyes történetre a portál a debreceni kórház főigazgatójától, dr. Lampé Zsolttól kapott magyarázatot. Eszerint kórházukban Vinkovics Sándorral dr. Szabó Árpád főorvos tavaly decemberben beszélte meg a műtét időpontját. Megállapodtak abban, hogy 2016. február 29-én laboratóriumi, kardiológiai és aneszteziológiai vizsgálatot végeznek el rajta Debrecenben, hogy eldönthessék, a műtét biztonságosan elvégezhető-e.

Az ambulanciáról történő távozás után Vinkovics Sándor úgy döntött, a szükséges vizsgálatokat Sopronban végezteti el. Januárban ezt a főorvossal telefonon egyeztette. A műtéti előkészítéssel kapcsolatosan – sajnálatos módon – e beszélgetésről nem történt hivatalos bejegyzés.

További részletek a weboldalon.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek