Tiltott a mini és a szandál

Közzétéve: 2011. 04. 29. 08:45 -

• 1 perc olvasás

A nők többsége nem is gondolhat rá, hogy miniben vagy haspólóban járjon dolgozni.

Weborvos Archívum

A Pándy Kálmán megyei kórház ápolási igazgatósága néhány éve már sorra vette az egészségügyi intézményben elvárható viselkedési normákat, s ebben az öltözködésre, megjelenésre is kitérnek. Mindez csupán ajánlás, kötelezővé nem tehető, de munkatársaink zöme e nélkül is betartja ezeket a szabályokat - mondta Hack Gabriella személyügyi osztályvezető.

A megyei kórház szakmai vezetése a megjelenést kulcsfontosságúnak tartja a hivatásbeli szerep megvalósításában, ez ugyanis közvetlenül kapcsolódik az énképhez és erősen befolyásolja a szakmai viselkedést, a teljesítményt.

- Különösen igaz ez az egészségügyben, mert a nővérektől azt várják, hogy egészséges szerepmodellként szolgáljanak a pácienseik és kollégáik számára is. Ne alkalmazzuk a túlzott arcfestést, a karok, ujjak és fülek halmozott, ízléstelen dekorációját. A gyűrűk, bizsuk, piercing viselése a betegágy mellett nem engedélyezett – fejtette ki Hack Gabriella.

Az osztályvezető hozzátette: - Az természetesen jó, ha a dolgozók saját ízlésüknek, egyéniségüknek megfelelően öltöznek, viselik frizurájukat, de a hajviselet ne keltse ápolatlanság benyomását, ne lógjon a beteg arcába, ételébe, az ápolandó testrészekre, a kezelőasztalra.

Kövess minket!

gyulai megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek