Tízéves a Gyermekmentő Alapítvány

Közzétéve: 2015. 09. 01. 07:12 -

• 1 perc olvasás

A főállásuk mellett az alapítványnál dolgozó szakemberek a mentés mellett oktatási feladatokat is vállalnak.

Tízéves a mostanra már több mint tízezer súlyos állapotú gyermeken segítő Gyermekmentő Alapítvány - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Gesztesi Éva, a kizárólag pályázatokból és adományokból fenntartott alapítvány elnöke elmondta: az indokolta a szervezet létrehozását, hogy mivel sokkal kevesebb gyermeket érintő súlyos esettel találkoznak a mentők, mint ahánynál felnőttek sérülnek meg, nem tudnak elég nagy gyakorlatot szerezni gyermekek ellátásában. Ezért jó, ha az alapítvány gyorsan a helyszínre tud küldeni egy gyermekek ellátásában gyakorlott szakorvost, szakápolót.

A főállásuk mellett az alapítványnál dolgozó szakemberek a mentés mellett oktatási feladatokat is vállalnak: laikusokat, például szülőket tanítanak elsősegélynyújtásra, illetve arra, hogyan előzhetnék meg a gyermekeiket érő baleseteket. Ezeknek ugyanis a nyolcvan százaléka megelőzhető lenne - fűzte hozzá.

Kövess minket!

Magyar Gyermekmentő Alapítvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek