Török céget is vehet a hazai gyógyszergyártó

Közzétéve: 2013. 03. 05. 10:02 -

• 1 perc olvasás

Több külföldi cégfelvásárlásra is készül az Egis.

Weborvos Archívum

Több külföldi cégfelvásárlásra is készül az Egis, az első akvizíciót még ebben az évben nyélbe üthetik - mondta Hodász István, az 51 százalékban a francia ATP (Servier) tulajdonában álló társaság vezetője az investor.hu-nak.

"Merthogy nem egy nagybetűs akvizícióra készülünk, hanem egyszerre több kisebb üzleti lehetőséget vizsgálunk, olyanokat, amelyek az organikus fejlődésünket kiegészítik, illeszkednek a működésünkhöz, szinergiát biztosítanak. Az a célunk, hogy az akvizíció révén a vállalatunk értékét növeljük" - közölte a vezérigazgató.

"Szerencsére a 40-50 milliárd forintnyi készpénzállományunk lehetővé teszi, hogy napi működésünk veszélyeztetése nélkül akár 100 millió eurót ilyen célra fordítsunk, anélkül, hogy hitelfelvé-telre lenne szükségünk" - tette hozzá.

Hodász szerint elsősorban ott terjeszkednének, ahol "már amúgy is erősek". Ilyen szerinte a közép-kelet-európai régió, a FÁK-országok, valamint Törökország. "Utóbbi meglehetősen jól fejlődő, hatalmas piac, ahová ugyan csak 2007-ben léptünk be, de mára sikerült jól megvetni a lábunkat."Az idén például öt új termékkel jelenünk meg, s az ottani tevékenységünket egy termék-portfólió megvásárlása kétségtelenül jól kiegészítené" - mondta.

Kövess minket!

Egis Gyógyszergyár Nyrt.
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek