Törvényjavaslatokkal párbajoznak
Közzétéve: 2008. 03. 04. 08:15 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 03. 04. 08:15 -
• 2 perc olvasás
Törvénytervezet-beadási verseny alakulhat ki a kormány és az ellenzék között napokon belül.

Ha sikeres lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás, akkor a vizitdíj, a kórházi napidíj, illetve a tandíj eltörlését mind a két nagy párt kezdeményezni fogja. A Népszava értesülése szerint március 10-én a Fidesz nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök ellen, ehelyett kommunikációs csatát indít az ellenzék. A Fidesz a népszavazási kérdéseken keresztül arra vár választ, hogy az emberek 2009. január l-jétől akarnak-e vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetni. Az ellenzéki párt úgy döntött, a parlamentnek az eltörlés korábbi időpontját javasolják.
Navracsics Tibor frakcióvezető a lapnak tegnap azt mondta, ha a választásra jogosultak több mint egynegyede mond igent a feltett kérdésekre, jövő hét hétfőn törvényjavaslatban azt kezdeményezik, hogy néhány napon belül érvényesüljön a szavazók akarata. Az Országgyűlés már a referendumot követő napon törölje el a fent említett díjakat, amelyeket a törvény hatálybalépését követően már ne is kelljen megfizetni. Az ellenzéki párt március 10-én akarja beadni a javaslatokat.
Lapinformációk szerint a kormány akár már vasárnap este a népszavazás eredményének ismeretében, a Fideszt megelőzve benyújthatja az eltörlésre vonatkozó indítványokat. A kabinet állítólag még ezen a héten dönt arról, hogy szükség esetén mikortól törli el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, valamint a tandíjat. A lap szerint elképzelhető, hogy a koalíció is úgy határoz, ne várjanak ezzel jövő év elejéig, hanem már most, márciusban töröljék el a fizetős egészségügyet és szeptember l-jétől a tandíjat. Ha az erre vonatkozó javaslatokat már vasárnap későn este vagy hétfőn reggel benyújtja a kabinet, akkor a tervezetekkel meg tudják előzni a Fideszt.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek