Új brit variáns aggasztja a tudósokat

Közzétéve: 2021. 02. 10. 18:52 -

• 1 perc olvasás

A Kentben feltűnt mutáció után most itt egy bristoli törzs, de  Liverpoolban is megjelent egy új variáns.

A korábban brit variánsként elnevezett, Kentben feltűnt mutáció után most itt egy bristoli törzs: 21 betegnél mutatták ki a kenti változatból tovább mutálódott vírust. Bristol mellett Manchesterben is találtak eseteket, amelyekben a bristoliból tovább mutálódott törzs fertőzött, ezzel azonban még nincsen vége a rossz híreknek: Liverpoolban is megjelent egy új variáns. A brit új és feltörekvőben levő légúti vírusokkal kapcsolatos tanácsadó csoport aggályosnak bélyegezte a bristoli variánst, írja a Sky News nyomán az Infostart. Attól tartanak, hogy a törzs nemcsak hogy fertőzőbb az eddigieknél, de képes majd a vakcinák hatását is semlegesíteni. A liverpooli variánst egyelőre vizsgálják, hogy kiderüljön, adhat-e okot aggodalomra.

A variánsokkal kapcsolatosan felmerült aggodalmak ellenére a csoport fontosnak találja kiemelni azt, hogy az oltások mostani tudásunk szerint még mindig megvédik az immunizáltakat a súlyos megbetegedés kialakulásától, de az aggodalmat okoz, hogy az E484K névre keresztelt mutáció talán csökkentheti az oltásnak a fertőzés terjedésével szemben kifejtett hatékonyságát.

Kövess minket!

mutáció
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek