Új kocsival indulhat a gyermekmentés a Balatonnál

Közzétéve: 2021. 06. 13. 18:38 -

• 1 perc olvasás

Bíznak benne, hogy a jövő nyári szezonra elkészül támogatóik segítségével a mentési központjuk.

Tizennegyedik szezonjukat kezdik meg szombaton a gyermekmentők Balatonlellén. Egész nyáron a város és 60 kilométeres körzetében segítik a mentők munkáját. Tavaly a legtöbb esetben közúti balesetekhez, allergiás megbetegedés miatt riasztották őket. Az idei szezont új járművel kezdhetik meg - írta a sonline.hu.

– Autónkban a felszerelés változatlan, van benne minilabor, mobil ultrahang, újraélesztő készülék, intubáláshoz szükséges eszközök, csontfúró és gyógyszerek – sorolta Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai vezetője. Hozzátette: tavaly óta az orvosi műszerek kiegészültek csecsemőt rögzítő traumás készülékkel is, így már a legkisebbeknek is a legmodernebb eszközzel tudnak segíteni.

Már épül Balatonlellén az a központ, ahol helyben is tudnak majd gyermekeket vizsgálni. – Tavaly nyár végén tettük le a bázis alapkövét, közel ötvenmillió forintból mentési központ épül, ahol mentőautóbeállót alakítunk ki töltőponttal, szálláshelyet a dolgozóknak, valamint egy vizsgálóhelyiség is lesz az épületben – sorolta Gesztes Éva. 

Kövess minket!

gyermekmentő - gyermekmentés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek