Újabb ésszerű engedmény a rezidenseknek

Közzétéve: 2016. 05. 24. 06:51 -

• 1 perc olvasás

Kétszáz nap helyett már egy egész évet az eredeti képzőhelytől eltérő intézményben tölthetnek július 1-jétől.

Jelentősen megkönnyítik a szakorvosjelöltek helyzetét azzal, hogy a jövőben kétszáz nap helyett már egy egész évet az eredeti képzőhelytől – kórháztól – eltérő intézményben, külső helyszínen tölthetnek – írja a Magyar Nemzet.

Sipka Balázs, a Magyar Rezidensszövetség elnöke elmondta: nagyon fontos a módosítás, ugyanis nem ritka, hogy az öt-hat éves képzés több mint felét egy másik intézményben kell töltenie a szakorvosjelöltnek, nem pedig ott, ahol eredetileg megkezdte a munkáját. Azzal azonban, hogy a külső helyszínen töltött képzési időt korlátozták kétszáz napra, akadályozták a szabad mozgást, nem volt elég idejük tanulásra a rezidenseknek.

– Akik nem nagy klinikán, hanem kisebb kórházban dolgoznak, nincs mindig lehetőségük arra, hogy egy intézményen belül ismerjék meg az összes, a képzésükhöz nélkülözhetetlen szakterületet. Hiszen például egy általános sebésznek készülő orvosnak hatéves képzése során meg kell ismernie az ér-, szív-, mellkas-, máj-, hasnyálmirigy-sebészetet is, látnia kell több radiológiát és sürgősségi osztályt. Erre egy kis kórházban érthető okokból nincs mód.

Kövess minket!

MRSZ - rezidens - ösztöndíjak - Magyar Rezidens Szövetség salátatörvény2015tavasz - ősz salátatörvény2015ősz
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek