Újraosztják az uniós egészségügyi forrásokat

Közzétéve: 2010. 09. 02. 08:26 -

• 2 perc olvasás
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Weborvos!

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium adatai szerint mintegy 132 milliárd forint szabadon felhasználható összeg van 2010-ig.

Weborvos Archívum

Újra kell tervezni az egészségügyi fejlesztésekre szétosztott uniós források felhasználását, mert a beruházások jó része átgondolatlan - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. A kormány ezért átnézi a 2007-2013 között, a hazai egészségügyben felhasználható ősszeg elköltését. Ahol lehetőség van rá, mert például még nem kötötték meg az intézményekkel a támogatási szerződéseket, ott újraosztanák a forrásokat - tette hozzá.

Úgy tűnik, szépen csendben el is indult a folyamat. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter ugyanis alig állt munkába a kormányváltás után, s máris tizennyolc pályázó panaszának adott helyt: az egészségügyi intézmények vagy nem nyertek a benyújtott dokumentációval, vagy csak csökkentett költségvetéssel támogatták a fejlesztéseiket.

Tavaly októberben írta ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt a pályázatot, amely a fekvőbeteg-szakellátás területén támogatja azokat az infrastruktúra-fejlesztési elképzeléseket, amelyek révén egyebek mellett csökkennek a társadalmi esélykülönbségek, megszűnik a diagnosztikai és a terápiás egységek elaprózodottsága, illetve koncentráltabbá válik a pénzek felhasználása. A felhívásra érkezett pályázatokról a bírálóbizottságok javaslatára az NFÜ illetékes irányító hatósága áprilisban meghozta a döntéseket. E szerint a 67,3 milliárd forintos keret terhére huszonkét nyertest hirdettek, négy intézmény pedig tartaléklistára került. Összesen 66,99 milliárd forintot címeztek meg kórházaknak, rendelőintézeteknek. Majd májusban két tartalékos, a karcagi Katái Gábor Kórház és az ózdi Almási Balogh Pál Kórház is a győztes csapatba került.

A döntés panaszáradatot indított el. Azok a pályázók, amelyek fejlesztését csökkentett költségvetéssel tartotta támogathatónak a hatóság, többségében arra hivatkoztak, hogy a bírálóbizottságok szakmailag és pénzügyileg nem megalapozottan vágták meg az elszámolható költségelemeket, ráadásul azok magával a pályázati felhívásban szereplő szabályokkal sem voltak összhangban. Ennek az lett az eredménye, hogy július ötödikén Fellegi Tamás aláírásával tizenhárom olyan válaszlevél készült, amelyekben kivétel nélkül helyt adnak a panaszoknak. A kórházak örülnek annak, hogy a panaszukat támogatta a miniszter, azonban nem értik, mit is jelent a levél. Most nyertek vagy sem?

Szakértők szerint semmi sem dőlt el. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a bírálóbizottságok, amelyekben olyan tagok is ülnek, akik soha sem láttak még fejlesztést a valóságban, nem tudják, mivel jár annak a megvalósítása, és fogalmuk sincs, mire van igény az ágazatban, bármilyen, a felhívással köszönő viszonyban nem levő, álindokkal is ki tudnak golyózni egy pályázatot.

Átalakításban éllovasok vagyunk
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 2007-2013 között az uniós tagállamok közül Magyarország költené a legtöbb forrást az egészségügyi ellátórendszer átalakítására, illetve népegészségügyi programokra. Ez az összeg elérheti az 1,7 milliárd eurót. A keret nagy részét a korszerű kórházi infrastruktúra kialakítására szánták - jelzi a kórházszektorról készült elemzésében Dózsa Csaba közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A források nagy részét már odaítélték, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium adatai szerint mintegy 132 milliárd forint szabadon felhasználható összeg van 2010-ig - írja a Népszabadság Újraosztják az uniós egészségügyi forrásokat című cikkében. 

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek