Uniós támogatással újul meg a zalakarosi gyógyfürdő

Közzétéve: 2008. 07. 31. 08:59 -

• 1 perc olvasás

Felújítják a fedett fürdőt és bővítik a gyógyászati és wellnessrészleget is.

Weborvos Archívum

Az egyik legkedveltebb, évente több tízezer vendéget vonzó zalakarosi gyógyfürdő bővítési és fejlesztési munkáinak elvégzésére írt ki közbeszerzési pályázatot a komplexumot működtető Gránit Gyógyfürdő Zrt. A mintegy 2,7 milliárd forintra becsült beruházás az Új Magyarország fejlesztési terv nyugat-dunántúli operatív programja keretében kiemelt projektként, 809 millió forintos támogatással valósul meg. Az önkormányzat tulajdonában lévő zrt. a fennmaradó beruházási összeget saját erőből és hitelből teremti elő.


A fejlesztés részeként egy négyszintes fogadóépület készül, amelyet egy alagúttal kötnek össze a Freya hotellel, a fedett és az élményfürdőhöz pedig fedett hidakkal kapcsolódik majd. A létesítmény szintenként 1200 négyzetméteres lesz. Felújítják a fedett fürdőt és bővítik a gyógyászati és wellnessrészleget is. A nyertes kivitelezőnek úgy kell elvégeznie a munkálatokat, hogy közben a fedett fürdő működhessen.

A pályázati felhívás szerint az új létesítményeknek és a rekonstrukciónak 2011. március végére kell elkészülnie. A kivitelezés november végén kezdődhet el. A nyertes pályázó feladata lesz még a beruházáshoz kapcsolódó kórháztechnikai eszközök, távbeszélő-alközpont, széfek, játszótéri és takarítóeszközök, valamint számítógépek szállítása is.

A közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezési határideje augusztus 27. A kiviteli tervek már korábban elkészültek, a létesítmények megvalósításához szükséges összes hatósági engedély is rendelkezésre áll - mondta Horváth Vencel, a Gránit Gyógyfürdő elnök-vezérigazgatója. A fürdő fejlesztésével és bővítésével a szolgáltatások színvonalának emelésén és a kapacitásnövelésen kívül új gyógyászati szolgáltatásokat és kezeléseket is bevezetnek Zalakaroson.

Kövess minket!

zalakarosi gyógyfürdő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek