Vakcina új influenza ellen

Közzétéve: 2009. 04. 30. 09:14 -

• 2 perc olvasás

Az érintettek cáfolják, hogy bármelyik multinacionális gyógyszergyár megszerezte volna a maxikói influenza vadvírusát.

Weborvos Archívum

Van technológiája, gyártási lehetősége Magyarországnak az új influenzavírus elleni oltás elkészítéséhez, a vakcinához csak a vadvírus hiányzik. Egyelőre az amerikai, illetve a mexikói hatóságokon kívül még egyetlen gyógyszergyártó cég vagy oltóanyag-kapacitással rendelkező ország sem jelezte: megszerezte a vadvírust, amelyből a leggyorsabban lehetne elkészíteni a védelméhez szükséges szérumot. Szerdán a parlament szakbizottságának ülésén Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke közölte: napokon belül megkaphatjuk a vadvírust. Mikola István (Fidesz) szóvá tette: mit húzza az időt a diplomáciai levelezéssel a kormány, miért nem küld ki személyesen egy kutatót a vírusért? Ez nemzetgazdasági előnnyel is járhat, miután hónapokat nyerhet az, aki a vadvírusból „szelídít" vakcinát.

Az Egészségügyi Világszervezet, amint teheti, minden gyártónak megkülönböztetés nélkül megküldi az oltásalapanyagot. A bizottság ülésén ugyan elhangzott, hogy néhány multinacionális gyógyszergyár megszerezte már ezt, de ezt az egyik érintett cáfolta. Mások úgy vélekedtek: még nem adhatták át a vadvírust a járvánnyal érintett országok senkinek. Ez így történt annak idején a madárinfluenza vírusával is, az indonézek a mai napi szigorúan őrzik az általuk izolált törzset.

Az elmúlt napok kiderült, hogy az új vírusban megtalálható a madár-, a sertés- és az emberi influenza vírustörzsének genetikai állománya is. Az is tudható: főként fiatal felnőtteket betegített meg. Falus Ferenc, az országos tiszti főorvos ezt azzal magyarázta, hogy ez a korosztály gyakrabban jár emberek közé, így valóban nagyobb a fertőzési kockázata, mint az egyedül élőké. Hangsúlyozta, hogy halálos veszélyt az új vírus a legyengült szervezetű betegekre, az idősekre és a kisgyerekekre jelent. E körben ugyanis végzetes szövődményként úgynevezett véres tüdőgyulladást okozhat. Egyelőre az sem tisztázott, miért fertőz a nyári melegben egy őszi járvány.

Bujdosó László szerint a vírus nedves környezetben érzi jól magát, terjedése is a nyálcseppeken keresztül történik. A mexikói klíma meglehetősen párás, így a vírus nyáron sem tud kiszáradni, mint nálunk. Ha így van, akkor ősszel ér hozzánk a járvány, és addigra biztosan elkészül a védőoltás. Bujdosó szerint elvben az is lehetséges, hogy az idei szezonban influenzaoltást kapott emberekben keresztvédettség alakul ki, mert az oltóanyag komponensei között volt H1N1-ellenes alkotórész. Ez a vélelmezett keresztvédettség lehet magyarázat arra is, hogy amerikaiak között kevesebb a beteg, ott ugyanis a lakosság 70 százaléka kap influenza elleni oltást. Ez az arány Magyarországon alig több mint tíz százalék.

Vojnik Mária, az egészségügyi tárca államtitkára közölte: az egészségügyi miniszter a kormány számára összeállította a védekezéshez szükséges eszközök listáját, költségigényét, erről a kormány a szerdai ülésén dönt. Megjegyezte: a pénzhiány nem lehet akadálya a hatékony védekezésnek. A járvány-megelőzést a költségvetés tartalékalapjából biztosítják.

Kövess minket!

influenza H1N1 - új influenza
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek