Változások a mohácsi kórházban
Közzétéve: 2010. 11. 13. 08:16 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 11. 13. 08:16 -
• 1 perc olvasás
Módosították a városi és kistérségi feladatokat is ellátó kórház járó-és fekvőbeteg-struktúráját.

A valós szükségletekre utaló tapasztalatok, valamint részben a Mohácson is mutatkozó szakorvoshiány miatt módosította legutóbbi ülésén a képviselő-testület a városi és kistérségi feladatokat is ellátó kórház járó-és fekvőbeteg-struktúráját. A továbbiakban is összesen kétszáztíz ágyat tartanak fent az intézményben, ezen belül azonban egyes osztályokon bővítik, illetve csökkentik a férőhelyeket.
A csecsemő- és gyermekgyógyászaton például hat ággyal kevesebb lesz, míg a belgyógyászaton ugyanennyivel több. A járóbeteg-ellátást illetően csökken a szakorvosi rendelések heti óraszáma: többek között a belgyógyászaton húsz órával, a gyermek szemészeten és az érsebészeten öt-öt órával.
Ugyanakkor hat órával nő a szakrendelés időtartama az ultrahangvizsgálatnál. A kórházhoz kapcsolódó hír az is, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztését célzó, közel félmilliárdos fejlesztés a célegyenesnél tart. A közbeszerzési eljárások várhatóan rövidesen lezárulnak, ezt követően kerülhet sor a megvalósításra, a részleg bővítésére, a gyermeksürgősségi kialakítására, valamint az eszközök beszerzésére. A küszöbön álló beruházáshoz az önkormányzat közel ötvenmillió forint önrésszel járul hozzá.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek